Aláírás Szentendrén

Szentendrén aláírták ma azt a megállapodást, amelynek alapján a szentendrei Ferenczy Múzeum tagintézménye lesz jövő év elejétől a tápiószelei Blaskovich Múzeum, a verőcei Gorka Kerámia Kiállítás és a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum.

Az érintett települések vezetői mellett az aláíráson részt vettek a múzeumalapító családok leszármazottai is: Gorka-Focht Géza és Szőnyi Zsuzsa.

Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere arról beszélt, hogy a Szentendréhez kerülő múzeumok nemzetközi jelentőségűek.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója kiemelte, hogy a Szőnyi Emlékmúzeumban található a világszerte elismert művész életművének nagy része, míg a Gorka Kerámia Kiállításnak iparművészeti jelentősége van, hiszen a Gorka család tagjai a 20. század legjelentősebb magyar keramikusai közé tartoznak. A tápiószelei Blaskovich Múzeum pedig nemcsak gyűjteménye, hanem helyszíne révén is kiemelt fontosságú. Épülete - a hozzá tartozó történeti kerttel - és az egységben megőrzött eredeti berendezés az egyetlen épen maradt 19. századi kúria Magyarországon, de itt őrzik a megye történelmi tárgyi örökségének több fontos darabját is.

Az igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az együttműködésnek köszönhetően a kiállítóhelyek a szentendrei Ferenczy Múzeum tagintézményeként működnek tovább. Az üzemeltetés a megyei hatókörű múzeum feladata lesz, Verőce, Zebegény és Tápiószele önkormányzata pedig megpályázza a múzeumok után járó állami támogatást, amelyet a Ferenczy Múzeum rendelkezésére bocsát.

A törvény szerint jövő év elejétől Pest megyében a Ferenczy Múzeumon keresztül Szentendre látja el a megyei hatókörű múzeumi feladatokat. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának megszűnésével a város fenntartásába kerülnek a szentendrei múzeumok, továbbá a fővárosban, a pesti Vármegyeházán található Kosáry-szoba és kápolna, valamint a gödöllői, a ceglédi és a budapesti régészeti raktárbázis.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.