Ajtó. Ablak

Akkor jó Az ajtó, ha ablakot nyit ki. Ezzel a megállapítással nem a posztmodern nyílászáródivat alakítására törekszünk, hanem a Szabó Magda-regény színházi adaptációjának sikerkritériumát jelöljük meg.
Ennek teljesítéséhez a Spirit Színház már létezésével hozzájárul. Méghozzá azért, mert a fiatal vállalkozás kvázi „szobateátrumként" működik. Az intim tér, a nézőktől érintésnyi távolságra vívódó színészek közelsége tökéletes miliőt teremt a Molnár Anna írónő (Nagyváradi Erzsébet) és Emerenc (Hegyi Barbara) kapcsolatának bemutatásához. Ez ugyanis ennek a darabnak a lényege, e reláció fordulatainak, mélységének, változatosságának bemutatásához az írónő férjét alakító Perjés János, valamint a minden lében sok kanál Sutut kitűnően játszó Nagy Enikő asszisztál.
Hegyi Barbara nagy formát fut
Hegyi Barbara nagy formát fut
Fotó: Nemesházy Péter

A két főszereplő jó formáját futja: Nagyváradi a darab elejét egyedül is megtartja, Hegyi pedig a második szakaszban igazán erős a rendíthetetlen, állhatatos, majd megroppanó házvezetőnő szerepében.

Még erősebb lehetett volna az élmény, ha Czeizel Gábor rendező húz a darabból. A finálé felé haladva lassul az előadás, miközben a jelenetek, párbeszédek nem gazdagítják a megismerést, nem árnyalják már tovább a jellemeket. A „nyilatkozni mész, ahelyett, hogy velem lennél" gondolat jegyében zajló meccs mélysége már nem látható.

Ám ez nem olyan fontos, ha Az ajtó tud ablakot nyitni, a Spirit előadása pedig képes erre. Mert a Hegyi–Nagyváradi kettős ebben a különleges térben tud mutatni abból, milyen megszeretni, fájdalmat okozni, megérteni és nem érteni. Azaz, amolyan tökéletes közhellyel fogalmazva: igazán mélyen embernek lenni. Annak minden gyarlóságával és sebezhetőségével együtt. Ezen a kinyitott ablakon látni lehet tehát valami fontosat. Olyat, aminek tényleg nem a nyílászáródivathoz, hanem hozzánk és Szabó Magdához van köze.

Szabó Magda: Az ajtó. Spirit Színház, Budapest, Árpád fejedelem útja 3–4.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.