Ő pedig lelkesen fotózik és posztol magáról hol futás, hol egy-egy irodalmi beszélgetés után, a kilenc filmportré (Jónás Tamásról nem készült) pedig hatásosan terjed, és bebizonyítják, hogy a kortárs írók nemcsak hús-vér emberek, de igen érdekesek is. A filmek legmeglepőbb erőssége az intimitás: nem ünnepélyes laudációk, nem mondják fel az életrajzot, hanem laza, szórakoztató hangulatképek.

A filmek kreatív producere Márkus Kata és az aegonos estek háziasszonya, Winkler Nóra voltak, a filmek készítője, Ruszthi Zsolt pedig kirobbantotta alanyait a komfortzónájukból, nem az íróasztaluk fedezékébe ültetve beszélnek, hanem a rájuk jellemző helyeken és élethelyzetekben. Esterházy Péter például a Római-part zugaiban sétálva meséli el, fiatalkorában miért volt itt jobb a foci miatt inkább strandosnak lenni a dunázás helyett. Milyen volt ráérezni saját NDK-turistaságunkra, és hogyan sikerült a képzőművész Marcell fiának egyetlen fotóban sűríteni ez egész Harmonia Caelestist.

Az idei díjazott: Péterfy Gergely...

A Sopronban élő – és a 2007-es díjas – Rakovszky Zsuzsa briard francia juhászkutyájával jár sétálni, és a két világháború között kisgazda politikusként parlamenti képviselő édesapját a utólag, neten kalandozva ismerte meg igazán. A 2010-es győztes Csaplár Vilmossal a Sváb-hegytől mai, biatorbágyi házukig járjuk be a múlt színtereit a tüdőbeteg diákok Éjjeli szanatóriumától egy helyi kocsmáig, ahol mindig izgalmas alakokkal lehet találkozni.

Vagy egészen kivételes az a bónuszfilm (készítője Halász Judit volt), ahol Péterfy Gergely egy autópálya parkolójában tudja meg Winkler Nórától, hogy az idén ő nyert. Péterfy nemcsak a humorban erős, de remek debattőr is (pedig a portréjából az is kiderül, hogy színházfóbiás): a hírt nehezen feledhető, hitetlenséggel vegyes lelkesedéssel adja tovább a kocsiban ülő feleségének, a szintén író Péterfy-Novák Évának.

Az idei Aegon-díj volt a tizedik, a hárommillió forinttal járó elismerés a 2005-ben megszűnt Magyar Irodalmi Díj óta a legtekintélyesebb kortárs irodalmi díj lett – és nemcsak az összeg, a körítés miatt is. A készítők egyszerűen azt akarták, hogy legyenek ilyen filmek, mert bármennyire is meglepő, de hasonlók a televíziókban nem készülnek: Pilinszky cigarettafüstbe burkolt vagy Weöres éneklő hangja mára kultúrtörténet, a maiakról pedig amíg élnek nem hisszük el, hogy tényleg nagyok, amikor pedig meghalnak, már késő.

... és a 2006-os kitüntetett: Spiró György

Szóval van valami küldetésszerű is ezekben a filmekben, miközben ez az, ami utoljára jut róluk eszünkbe, hiszen lazák, szórakoztatóak, a hamis pózoktól mentesek. Az Aegonnak egyébként létezik egy irodalomóra vázlatsorozata is. Ez középiskolai tanároknak készült arról, hogyan lehet kortárs irodalmat olvastatni és tanítani. Gyakorló magyartanárok írják, a honlapjukon ingyenesen érhető el. Mindegyiknek ugyanaz a célja, mint a szintén Aegon-támogatott Margó fesztiválnak: a kortárs irodalmat kivinni a fiatalok közé és bebizonyítani, hogy olvasni legalább annyira lehet kortárs, mint filmeket letölteni.

Az egész 2006-ban, Spiró György a Fogság című díjnyertes regényével, illetve portréjával indul és a legfrissebb Aegon díjas Péterfy Gergellyel zárul. A filmben egy szentendrei edzőteremben felkavaró képsorokat láthatunk az író meztelen hátáról, aztán beszél arról is, az ordító baromságok politikai borzalmai közepette miért kezdett (a Népszabiba) publicisztikát is írni. Milyen Kisorosziban élni, írni, kertészkedni, mint Kukori és Kotkoda, platánt ültetni, aztán szó esik a húgáról Boriról, és arról, hogy a nagypapa Jékely Zoltán két fontos dologra tanította meg: horgászni és a női hátsók felmérésének morfológiájára. Szóval nemcsak a díjnyertes regények tudnak izgalmasak lenni, de a szerzőik is.