A világ legnagyobb könyvét nézheti meg Szinpetriben

Az Aggteleki Nemzeti Park a természeti csodák mellett egy lélegzetelállító léptékű kézművi attrakcióval is alaposan meglepi az utazót: itt, Szinpetriben található és tekinthető meg a világ legnagyobb könyve.

A gigakötet – Varga Béla és családja könyvészeti bravúrja – 4 méter 18 centiméter magas, 3 méter 77 cm széles, 346 oldalból áll és 1420 kilogrammot nyom.

Két évig volt a Guinness-rekordlista tetején, majd egy Dubajban készült öt méter magas került elébe. De Varga Béla szerint ma is az ő művük a legnagyobb, amennyiben igazi kötészeti technikával készült kötetről, azaz valódi könyvről beszélünk. A dubaji ellenpéldányt ragasztással rakták össze.

Több mint négy méter magas, három méter széles és majdnem másfél tonna
Több mint négy méter magas, három méter széles és majdnem másfél tonna
legnagyobbkönyv.hu

Az aggteleki kötetet különlegesen időtálló osztrák papírból – a fiú, Varga Gábor, a papírtudományok doktora választotta –, középkori módszerekkel és eszközökkel készítették, pont olyan eljárással, ahogy az egykori mesterek egyebek mellett például a Corvinákat. Tehát kendermadzaggal és hatalmas tűkkel. Előlapja négy centiméter vastag falap, amelynek borításához tizenhárom szarvasmarha bőrét használták fel, az elnyűhetetlenséget öt, jó nagy darab – összesen 158 kiló – vasveret garantálja. A művön két évig dolgoztak.

A könyv az aggteleki karszt történetét foglalja össze a már említett oldalszámban 434 képpel, amelyek közül 163-at levéltárakban kutattak fel. Első fejezete a barlangokat tárgyalja, a második a helyi flórát és faunát mutatja be, a harmadik pedig a ma Szlovákiába is átnyúló vidék legfigyelemreméltóbb ember alkotta tárgyait.

Tizenhárom szarvasmarha bőrével borították
Tizenhárom szarvasmarha bőrével borították
legnagyobbkönyv.hu

Az egyedi tartalom összegyűjtésében, megírásában, szerkesztésében 26 szakember vett részt, mások mellett jeles barlangászok, botanikusok, biológusok.

A lőcsei modorban épült házban megtekinthető még egy ősnyomda, Gutenberg nyomdagépének replikája, az ő 269 karakteres ón/ólom betűkészletének több száz éves kópiája, amelyet Vargáék Amerikából vásároltak vissza Európának, egy középkori papírmalom másolata, egy csodálatos biblia- és tórakollekció, benne a kölni dóm eredeti, réznyomatú tervrajza (a másikat a dómban őrzik), az első örmény nyomtatott kötet – egy liturgiagyűjtemény –, valamint egy tóra, amely egyes vélemények szerint hatszáz éves is lehet, de ha nem, akkor is minimum ötszáz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.