Az év végi új könyvtermés egyik legizgalmasabb darabja volt Rockenbauer Zoltán Apacs művészet – Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900-1919) című kötete. A Múzeum Café folyóirat főszerkesztője, Martos Gábor és a televíziós műsorvezető Lévai Balázs faggatta a szerzőt. Először is arról, hogy tudós kutató létére miért ír erről a korszakról olvasmányos stílusban (még a bulvár szó is elhangzott).

Lényegében azért, mondta Rockenbauer, mert rájött, hogy nem igazán érdemes olyan nyelven írni, amit csak három ember ért. Ha ezt tenné, munkája eredménye nem érne el a közönségig. Úgy írt tehát, mintha lett volna oral history a 20. század elején –  jegyezte meg. A könyv alapanyaga egyébként a 2013-as párizsi Allegro barbaro című kiállítás katalógusába készült tanulmány, de az csak franciául jelent meg, így azt kibővítve, kiadói felkérésre született a szóban forgó kötet.

Ezt a korszakot, az 1900 és 1919 közötti éveket, amely a magyar kultúra fénykora volt, sokan feldolgozták, de fontos, hogy szereplőinek személyes viszonyait is megértsük. Tehát, hogy a kor halhatatlan művészei nem a Parnasszus fölött lebegő éteri figurák voltak, hanem hús-vér alakok, erényekkel és gyarlóságokkal, barátokkal és ellenségekkel. Magántörténeteikből, viszonyaik feltárásából pedig jobban megérthető, hogyan születtek azok a remekművek, amelyeket ma tízmilliókért árvereznek el Virág Juditnál vagy Kieselbachnál.

Itt van például az első oldalakon felidézett eset, Seidler Irma öngyilkossága, egy horrortörténet, amelyben ott van szinte minden fontos szereplője a könyvnek. A hölgy az ifjú Lukács György szerelme, barátnője volt, aki végül egy festőhöz ment feleségül, miközben a Lukáccsal való kapcsolata sem szakadt meg, s éppen e szerelmi boldogtalanságnak köszönhető, hogy 1911. május 18-án, miközben hazafelé tartott a Nyolcak kiállításáról, melyen aznap Bartók adott koncertet, belevette magát a Dunába a Margit hídról. Később kiderült, a hídig Orbán Dezső és Balázs Béla kísérték el.

Szóval ott van ebben a történetben Adytól Bartókig szinte mindenki a kor meg nem értettjei közül, akiket összekötött az is, hogy a kritika részéről hasonló vádak érték őket: érthetetlenek és idegen művészetet honosítanak meg. A róluk szóló kritikákból valók a könyv címéül választott kifejezések: apacs művészet, adyzmus, kockazene. A Nyolcak festői jól ismerték Adyt, és baráti viszonyban voltak vele, éppen nekik köszönhető, hogy a költő megismerkedett a később világhírűvé váló zeneszerzővel – állítólag Berény Róbertnek Bartókról festett portréja előtt.

Ezek az összefüggések, kapcsolatok,  találkozások a gondolkodásunkban nincsenek már benne. Ezeket segít felfedezni ez a könyv is, mint ahogy az utóbbi években jó néhány más, például Nyáry Krisztián könyvei a korabeli szerelmi viszonyok területén, vagy Saly Noémi munkássága a kávéházi élet színterén.

A kávéházi élet fontossága egyébként most is szóba került annak a megjegyzésnek a kapcsán, hogy a kor (a kötet) szereplői „budapesti fiúk" voltak vagy azzá lettek. Akik nem jártak a pesti kávéházi társaságba, perifériára szorultak, mint Ziffer vagy Perlrott. Felidézték például, hogy Márffy festői karrierje is egy kávéházi ismeretségnek volt köszönhető, ugyanis egy kávéházi ismerőse, Márkus László színházigazgató segített összehozni az ifjú festő első kiállítását.

Ady kétségtelenül a korszak vezéregyénisége volt, s nemcsak az irodalomra hatott. A Nyolcaknál ugyanakkor nem volt vezér – a többieknél jóval idősebb Kernstok gyakorolta a rangidős szerepét –, nem úgy viszont az őket követő, s hozzájuk sok szálon és személyen át kapcsolódó aktivistáknál, ahol Kassák volt az isten. Az új avantgárdok úgy lettek aktivisták is, hogy 1919 elején Kassák ezt a nevet találta ki rájuk, és az lehetett aktivista, akit Kassák annak nevezett.

Mint Lévai kiemelte, ebben a korban a művészet még ügy volt, ami mai szemmel irigylésre méltó. Miniszterelnökök írtak tiltakozó vagy pártoló leveleket kiállításokról. Babits öngyilkossággal fenyegetőzött, amikor Kosztolányi a Toll vita kapcsán nyilvánosságra akarta hozni ifjúkori leveleinek azon részleteit, melyekben Adyt bírálta.

Aztán ez a korszak 1920-ban egy csapásra véget ért azzal, hogy az avantgárdok nagy része a Tanácsköztársaság után emigrációba kényszerült, Trianon pedig megcsonkította nemcsak az ország területét, de a művészeti életet is.

A könyv egyébként a nyomtatott kiadással nem zárult le, tovább hullámzik, bővül az anyaga a Facebookon az Apacsművészet című oldalon, ahol a például az illusztrációkat mellőző kötet képanyaga is fellelhető, és egy csomó újabb anekdota ismerhető meg.