Ács János elég szerencsés és tehetséges volt ahhoz, hogy legjobb alkotói pillanatait a magyar színházi élet egyik legkülönösebb és legteremtőbb környezetében, a kaposvári Csiky Gergely Színházban élje meg. A hetvenes–nyolcvanas években Székely, Zsámbéki, Ascher, Babar­czy rendezték ott legendás előadásaikat.

De a legendák legendája mégiscsak az Ács János által rendezett Marat/Sade volt. A Peter Weiss írta darab a „szabad világban" is érdekes volt, de nálunk már a budapesti előadása is elementáris sikert hozott, az Ács-féle 1981-es bemutató pedig a magyar színháztörténet egyik valódi csúcspontja lett.

Akkor már valamennyire lehetett beszélni '56-ról, és nem sokkal a premier után Lengyelországban a Szolidaritási Mozgalom nyomán bevezették a szükségállapotot. Ács áthallásos rendezésében a nézők saját sorsukra ismerhettek – kiváltképp abban a pillanatban, amikor meglátták a Corvin köz fotóját.

Borzongató volt az elmegyógyintézetben játszódó történet, de egyúttal valamennyire felmentést is adott: hiszen valójában nem is mi vagyunk bolondok, hanem a rendszer tesz azokká bennünket. (Kíváncsi volnék, hogy ma az előadás szembesítene-e a felelősségünkkel is.)

Ács János nem szerette a darabot, azt gondolta, hogy annak valódi tétjét mi, magyarok, jobban ismerjük, jobban érezzük – kényszerűségből és tragédiánkból –, mint a szerző, Peter Weiss.

Meglehet, igaza volt. Mintha valójában ezt támasztaná alá az élete is, hiszen ő valóban megváltoztatta a magyar színházat, és ennek terhét valószínűleg mostanáig viselte. Nem tudott megbirkózni vele.