Különös, leginkább visszapillantó tükörre, egyszersmind léggömbre emlékeztető kékszárú kék buborék, fent süllyedőben lévő (játék?) hajó, és főmotívumként sárga mezőben vörösen lépő ízelt lábak valamelyik korábbi rézkarcból. A cím Sugallat, a képtelenség a régi.

Már az is szabálytalan, hogy Szemethy Imre 71 évesen rendezi meg újabb táblaképeiből a hetvenesztendősöket megillető kiállítást, de abszurditáskeresőben nem kell ilyen messzire menni. Elég a Kiskutyánk emléke cím, amelyhez hasonlót sem érzelmes zsánerfestő, sem avantgárd intellektus soha nem adna.

Szemethy Imre: Életjelek

Szürrealitás. Ebben a kategóriában látjuk Szemethy grafikusművészetét negyven-negyvenöt éve. Szemethy szürreális, amennyiben rézkarcai a kezdetektől abszurd lényeget, maga vizionálta lényeket és fantázia torzította fikciós tárgyakat zsúfolnak össze. Talán kalapos nőket, ámde egyszer három, másszor csak másfél lábbal, bábszínpadot, amelyből kupola nő ki, és csíkos léghajót a Szigeti veszedelem örvén.

Mestergrafikája egyébként irodalmi és álirodalmi ihletésű. Az utóbbi azt jelenti, hogy irodalmat is teremt grafikái alá, ha szükségét látja; Szilveszter második élete és Szigetvár látképe egy mai török krónikában – ezek címek és rézkarcok. Az előbbivel, az illusztrációival pedig már régen beírta magát a modern műfaj egyébként is fényes magyar történetébe.

Egyéniséggel, amely egyszeri. Lautréamont Maldoror-ját kommentáló rajzai egészen másként szürreálisak, mint a nevezetes varrógép a műtőasztalon, a vékony, bizonytalan vonallények szinte maguk sem hisznek vaddisznóagyaras meg emberevő szörnyűségükben, de hasonló az epikája és a dramaturgiája a kora miatt aligha szürrealista szépirodalomnak is. Szemethy és Banga Ferenc maradandó nagy műve az a Képes Próza Tár, amelyben a régi magyar irodalom mellőzött és ismeretlen műveit adták ki, adták ki újra, és értelmezték grafikában.

Hermányi Dienes József nagy­enyedi krónikájának kemény iróniája, a csalfa tekintetű Mária-szobrokkal, kancsal koldusokkal éppúgy előkészíti jó másfél évtizede a mostani képeket, mint A’ tudós palótz színházi beszámolóját alátámasztó ádáz balerinaillusztráció.

Szemethy sokszor felidézett abszurdja képtáblán, megfestve természetesen változik. Anélkül azonban, hogy lényege eltűnnék. Ha grafikái­nak szereplői már-már absztrak­cióba hajló bonyolultságukban is keményen körülhatároltak, megrajzoltak voltak, a kutyás kép kétlábúvá lett címszereplője lazán, foltszerűen kék. Ha a grafikai világában a nonszensz tartalom meg a tárgyszerű látszatvalóság volt a szürrealitás egyik eleme, a Patália madárcsőrű viaskodói bizonytalan lényük kétségességét a foltfestés puhaságával fokozzák.

A rajzos karakter átadta helyét a színességnek. Míg a korábbi hasonló képekben önálló elemként jelentek meg a grafikai elemek, most pittoreszkké oldódnak, beleilleszkednek a koloritba. A festő Szemethy geo­metrikus rendszerekbe, szép színű, de szándékosan lazára szerkesztett síkok viszonylatába illeszti grafikai szereplőinek leszármazottjait.

Mondhatni, emlékezik-emlékeztet, összefoglal, és visszatekint. Látványosan teszi, és joggal. Ha meggondoljuk, olyasmi ez, mint volt Déry Tibor nem kevésbé ironikus hajdani összegzése, az Ítélet nincs.

Szemethy Imre: Kisebb képek
Artézi Galéria
Nyitva június 21-ig