A Zeneakadémia már majdnem kiköltözött

A Zeneakadémián a napokban fejeződik be a költözés a Liszt Ferenc téri épületből, ahol így hamarosan elindulhat a felújítás. Jól halad a Wesselényi utcai épület átépítése és az intézmény nemzetközi kapcsolatai is fejlődnek, a jövő évi Liszt-évforduló kapcsán együttműködés formálódik a bayreuthi szervezőkkel.

A Zeneakadémia rektora, Batta András a költözés kapcsán elmondta: "most egy kicsit nehéz a helyzet, de valójában örülök, mert az érdemi felújítási munka - reményeim szerint - rövidesen indulhat. A Wesselényi utcai épületünk átalakítása meglódult, azt tervezzük, hogy ott október elején bokrétaünnepséget rendezünk".

A Liszt Ferenc téri palota "kiváltására" több hely is szóba került, végül a legszerényebb és "legzeneibb" megoldást választották: a ferencvárosi Köztelek utcában működő dzsessz és népzeneszak melletti házon, a Régi Zeneakadémia és a tanárképző intézet Semmelweis utcai épületének egy-egy részén osztoznak a tanszékek és a igazgatóság. Így az oktatás a körülményekhez képest zavartalan lehet. A felújítás miatt a Liszt Ferenc téri épület megnyitása, 1907 óta a Zeneakadémia először tartja tanévnyitó ünnepségét házon kívül, az esemény szeptember 13-án lesz a Művészetek Palotájában.

Eközben az egyetem nemzetközi kapcsolatai jól fejlődnek. A napokban például Bayreuth polgármesterének és a település kulturális referensének meghívására látogatott Batta András és a Hungarofest Klassz Irodájának vezetője, Erdődy Orsolya a bajor városba.

"Bayreuth is rész vesz a 2011. október 22-iki Liszt World Day akcióban. A zeneszerző 200. születésnapján a Krisztus című oratórium vagy a mű több részlete hangzik el a világ számos pontján. Bayreuthban az egyetemünk hallgatóiból álló zene- és énekkar, valamint fiatal szólistáink szólaltatják meg Fischer Ádám vezényletével a Stadthalléban ezt a nevezetes alkotást. Detlef Altenburg, a weimari Liszt Akadémia professzora mond ünnepi beszédet. A részletekről tárgyaltunk és a tájékoztattuk a német sajtót" - részletezte Batta András.

Csak Bayreuthban 150 Liszt-eseményt rendeznek és a város már teli van ezek plakátjaival. Liszt sírja, utolsó lakása, emlékmúzeuma itt van, mindez jó lehetőség a polgármester elképzelése szerint arra, hogy a világ ne csupán az egy hónapnyi ünnepi játékokra figyeljen.

"Ez a koncepció számunka is kedvező, mert a Bayreuth-Weimar-Budapest +tengely+ komplex program megalkotását teszi lehetővé. A bayreuthi zeneiskola a nagy tradíció mellé az innovációt társítja, ez összhangban áll a mi gyakorlatunkkal is. Négy fiatal zongoristánk, Farkas Gábor, Lajkó István, Borbély László és Holics László már konkrét koncertfelkérést kapott. Van egy német-francia ifjúsági zenekaruk, velük közös és több helyen bemutatható produkciókat hozhatnánk létre" - jegyezte meg Batta András.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora megemlítette, hogy a meghívásnak köszönhetően élete legnagyobb zenei akusztikai élményében volt része, a Festspielhausban ugyanis megnézhették az új Lohengrin előadást. "Sokan rajongva számoltak be nekem az itt hallott énekesekről, de szerintem az igazi +sztár+ a Zöld Dombon a színház, amely az életmű szerves része. Wagner elképzelése szerint épült, és megfejthetetlen titok, hogy a rendkívül áttetsző, árnyalatokban gazdag hangzás miként jön létre. A szólamok mind hallhatók, de összesimulnak. Rejtély, hiszen a muzsikusok a mély zenekari árokban ünek, a hangerő miatt egymást és az énekeseket sem hallják, csupán a karmesterre támaszkodhatnak. A fiatal, Bayreuthban most debütáló rigai Andris Nelsons szépen vezette az előadást" - fogalmazott Batta András.

A másik élményt Jonas Kaufmann német tenor alakítása jelentette számára: "az énekkultúrája olyan kifinomult, mint Peter Schreiré volt, hangjának vivőereje a híres Wagner-énekes, Wolfgang Windgassenéval vetekszik".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.