A világot jelentő deszkabálna

Háromnapos rendezvénysorozattal indul a CET kulturális és szórakoztató központ építése a Duna-parti Közraktáraknál.

A leromlott állapotú épületegyüttes ekkor látható utoljára jelenlegi formájában, - kezdődik ugyanis az építkezés, amely az elhagyatott raktárépületeket Budapest új építészeti jelképévé varázsolja.

A város szövetébe illeszkedő, 21. századi kulturális-szórakoztató központ gazdag kínálattal várja majd a kikapcsolódásra vágyó fővárosiakat, hangsúlyozva Budapest meghatározó közép-európai szerepét, - a régió sajátos időzónája szerint (CET = Central European Time). Ahogy a 160 méter hosszú, acélvázas, üvegbálna kiemelkedik az egykori raktár épületek között, úgy emelkedik ki maga az intézmény Budapest megszokott dimenzióiból.

Március 27 és 29 között naponta 10 és 17 óra között fiatal művészek modern alkotásain keresztül ismerhetjük meg azt a formavilágot és életérzést, mely a rövidesen felépülő CET-et jellemzi majd:

A látogatók elsőként Szőke Gábor monumentális alkotását tekinthetik meg, azt a hatalmas deszkabálnát, melyet a kortárs szobrászati szcéna többszörösen díjazott, kiemelkedő alakja a Közraktárak egyik legjellemzőbb formai megoldására, az épületeket befedő óriási "üvegbálnára" rímelve alkotott meg. A bálna megépítéséhez közel 10 köbméter faanyagot használt fel a művész. Az óriás cet 26 méter hosszú, 8 méter széles és 8,5 méter magas, így lehetetlen nem észrevenni ezt a kortárs művészeti alkotást.

Szintén a modernitás jegyében készült el öt képzőművész közös monumentális, több falat, teret betöltő alkotása, mely a város jellegzetes figuráit, megnyilvánulásait mutatja be. Az OCTOGONart Galéria szervezésében emellett igazi különleges street art akcióban is részel lehet a publikumnak Kovács Budha Tamás, Orosz Richárd, Stark Attila, Szigeti Árpád, Tábori András részvételével.

Helyszín: IX. ker., Fővám tér 11. (Közraktár utca sarok)

A művészeti alkotásokról és a projekt részleteiről többet is megtudhat itt.

 

 

Cet a Közraktár helyén
Cet a Közraktár helyén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.