A világ száz legszebb filmje: első Az aranypolgár
Claude-Jean Philippe filmkritikus kezdeményezésére és a párizsi polgármesteri hivatal film-missziójának támogatásával egy zsüri kiválasztotta „a világ száz legszebb filmjét". Ezeket novembertől júliusig két párizsi művészmoziban vetítik, a Les Cahiers du Cinéma kiadásában pedig külön kötet foglalkozik velük. A Le Figaro némi malíciával kommentálja az eredményt – írja a Globusz.net.
Sajnálni kell a szegény szavazókat: senki se higgye, hogy könnyű feladat kiválasztani a filmtörténet száz legszebb alkotását. Hetvenhatan - kritikusok, forgatókönyvírók, filmmúzeumok felelősei, „a szakma hivatásos művelői", ahogy Godard mondta - mégis nekivágtak. Ez elől nem lehet kitérni: Franciaországban imádják a versenyt, a rangsorolást, az év végi díjazásokat.
Az eredményt megfakult családi albumhoz lehet hasonlítani. A nagy győztest borítékolni lehetett: Orson Welles Aranypolgára, mindenkinek ez jut eszébe. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk: ez a film talált fel mindent. A pódium magasában a győztes utánozhatatlan hangon mondja: I'm Charles Foster Kane.
Charles Laughton egyetlen rendezése, A vadász éjszakája a megosztott második helyre került, és senki sem fog tiltakozni, már csak azért sem, mert a másik második Jean Renoir műve, A játékszabály, amelyet örökké élő remekművé minősítettek, még ha megengedett is, hogy valaki inkább A nagy ábrándot részesítse előnyben. Ezután elvonul előttünk a 7-ik művészet emlékezete, ami őrülten jó.
Az okvetetlenkedők azt mondják majd, hogy mindennek némi naftalinszaga van, hogy a fekete-fehér dominál, és persze hogy Chaplin (az egyedüli, akinek öt filmjét választották ki)... de persze ki más? A legfrissebb mű 2002-ből a Beszélj hozzám, Pedro Almodovartól, amely alig egy évvel fiatalabb A sötétség útjánál (Mulholland Drive, David Lynch filmje). Ezután visszafelé haladva 1991-ig, Maurice Pialat Van Gogh-jáig csak a nagy űr marad.
Végül is a film talán a nosztalgia közeli rokona. A western is jelen van a Rio Bravo, A sivatag foglyai vagy a Johnny Guitar révén. Dean Martin seriff mindig meg fogja ígérni, hogy felhagy az ivással, John Wayne örökké vissza fogja szerezni Natalie Woodot az indiánok fogságából, és Sterling Hayden mindig fel fogja kapni a vad Joan Crawfordot. Sergio Leone a Volt egyszer egy Vadnyugattal szerepel. A zenés komédia a szteppelő Gene Kellyvel - Ének az esőben - került a listára, ami a legkeményebb szívűeket is megörvendezteti.
Hitchcock és Lubitsch is elégedett lehet, Fellini meg pláne (Édes élet, 8 és fél, Amarcord), és Werner Herzog Nosferatuja is fölkerült a listára. A japánok közül Ozu, Mizogucsi, Kuroszava szerepel a sorban, a komédiát Billy Wilder és Blake Edwards képviseli, viszont egyetlen rajzfilm sincs. Stanley Kubrick neve két film előtt is ott van, és ott van Abel Gance Napóleonja is.
Újra köszön a tegnap: Robert Duvall napalmot lélegzik az Apokalipszis most kockáin, Robert de Niro orosz rulettet játszik a Szarvasvadászban, Monica Vitti barátnője keresésére indul Lipari szigetén (Antonioni: A kaland). Cary Grant az Empire State Buildingben ad randevút Deborah Kerrnek az Emlékezetes ügyben, Salina herceg bált ad egy szicíliai palotában (A párduc).
Sajnálatos viszont, hogy Ingmar Bergman csak a Fanny és Alexanderrel szerepel, Peter Greenaway nem létezik, s Wim Wenders, Sydney Pollack, Martin Scorsese sem. Ezért aztán érdemes volt megcsinálni a Taxisofőrt és a Dühöngő Bikát - kesereg Eric Neuhoff.
