Emberek vagyunk vagy táncosok? (eredetiben: „Are we human or are we dancer?”) – kérdezi egy Killers-dal refrénje. Ha ezt a szöveget Sirokai Mátyás írta volna, akkor a vagy-vagy viszony helyett egy nagy és lenne, de nem akárhogyan: Sirokai képes lenne meggyőzni bennünket arról, hogy magából a táncosságból érthető meg valójában az ember. A kötet saját mitológiát teremt ugyanis, amelynek kiindulópontja a test és a benne, rajta keresztül lüktető ritmusok. Mivel a Killers-dalt nem Sirokai írta, itt a ritmus nem táncként válik megragadhatóvá: az ugrókötelezés, dobolás és más hasonló ritmusgyakorlatok felől indul az ember megismerése felé vezető út.

A könyv tehát nem feltétlenül ahhoz a történeti beathez kíván csatlakozni, amelyik akár a Beatles-repertoárral, akár Jack Kerouac és Allen Ginsberg körének munkásságával került be a köztudatba. Sirokai ritmusai és ütemei ősibbek, archaikusabbak, de egyszerűen azt is mondhatnánk róluk: időtlenek. A könyv tájékozódásának bizonyos elemei viszont (pszichedelikus hatások, keleti mitológiák adaptálása), ­illetve az, hogy a címben a szó angolul szerepel, mégiscsak egy fénynyalábot küldenek vissza az ötvenes-hatvanas évek Amerikájába, miközben más irányok felől is izgalmas látványok igyekeznek a kötet fénykö­rébe.

A prózaversforma és a cím nélküli, számozott tömbök a tág értelemben vett beavatáskönyvek műfaját idézik. Nem kell valamiféle létező metafizikához való kapcsolódásra gondolni, hiszen a könyv egyik alap­attitűdje a kilépés, átkelés ugyan, de nem rögzíti a megérkezés állapotát, inkább a létformák közti „zarándoklás” érdekli. A változásokra a kötet világában érdemes módszeresen rákészülni: „A gyakorlás új szokás kialakítása, melyet először az elme tanul meg, majd a gyakorlást végző testbe ereszkedik, hogy bejárja és stimulálja annak idegpályáit.” A kulcs tehát a test – ebbe kell befészkelődnie a változásnak, különben nem valósulhat meg a maga teljességében. Az a beat, amelyikről a könyv szól, tehát a testben otthonossá váló szokás, amely a ritmuson keresztül élhető meg. A kötet nyelve úgy beszél egy-egy új ritmus megtanulásáról, mintha az megannyi újjászületéssel is járhatna. Ezt megéreztetni az olvasóval természetesen csak áttételeken keresztül lehet: az új ritmus begyakorlását úgy írja le a könyv, hogy egy új nyelv használatára tesz javaslatot – ezt kell menet közben elsajátítanunk, mintha valaki a dobján egy új ritmust mutatna, s mi saját testünkkel próbálnánk követni.

Bakucz József mondja egy előadásában, hogy a költészet az, amikor elmondhatjuk: „Olyan álmot álmodtam, amit valaki más álmodott.” Nála ez éppen azért nem üres frázis, mert az álmot a test, az agy funkciója­ként gondolja el. Sirokai könyvének egyik emlékezetes pillanata, amikor egy hasonló folyamatot ír le mikroszkopikus részletességgel: mit is jelenthet, mit is feltételezhet egy másik tudathoz való kapcsolódás az álmodás állapotában: „A másik testhez közelítve keltsünk apró neszeket, mintegy az entitás neszeit keltve, aminek képében az alvó álmába lépünk. (…) Merüljünk ébrenlét és álom határára magunk is, majd kapcsoljuk az újabb neszeket valamely állathoz, melynek képé­ben meg akarunk jelenni az alvónak. A legjobb egy fenséges, de semmiképp sem fenyegető vadat választani, így az alvó és köztünk egyszerre fennálló távolság és vonzalom felkelti az alvóban a szentség képzetét”. A kötet olvasóra tett hatását valóban ehhez a tapasztalathoz lehetne hasonlítani: saját álmaink képei közé egy másik (nyugtalanító, megfejtésre váró) mitológia cserepei keverednek, amelyek ugyanakkor nem zsarnoki módon próbálnak uralni bennünket, hanem engedik, hogy összeépítsük őket saját világunk képzetei­vel. Manipulálnak, de nem irányítanak. Azt a vágyat keltik fel csupán, hogy kilépjünk abból, amiben vagyunk. Vagy, ami majdnem ugyanaz: belépjünk önmagunkba, abba, amik lehetnénk.

Hogyan éri el ezt a hatást a Sirokai-könyv? Például az elidőzés és a figyelem szokatlan intenzitásával – és ez irányulhat akár saját ugrókötelező vagy kosárlabdát pattogtató testünkre is. Vagy merész kontextusváltásokkal, amire maga a kötetcímlap is jó, találó példa: az embert egyszerre helyezi el a Csillagok háborúja vonatkozási rendszerében és az állati életek/halálok jellegének érvényességi körében.

Benépesíteni a testet, mint egy bolygót – csak látszólag redundáns feladat. Hiszen az egyik legizgalmasabb kihívás éppen az, hogy ne külön gondolja el az ember a testet és szellemet, és mégis találjon helyet a testben a kultúra, a szellemi funk­ciók számára. A beat tanúinak könyve ennek a kísérletnek egyik első magyar nyelvű szótára.

Sirokai Mátyás FOTÓ: BACH MÁTÉ