- Nagyon összetett önkifejezési formák keverednek a produkciókban, amelyekben részt veszel. Hogyan lehet ennyire különböző eszközökkel dolgozni?

- Tánccal kezdtem, kicsi gyerekkorom óta foglalkozom ezzel. Tánc viszont nincs zene nélkül, tehát akkor már a kettővel együtt. A zene a színpad nélkül elképzelhetetlen, itt bejön a képbe a színház. Ez egy konvergencia. A gondolat legyen erős, ami eszembe jut. Az, hogy melyik csövön jön ki végül, nem is annyira fontos. Ez inkább ösztönös választás. A lényeg: megvalósítani a tervet, érvényre juttatni a gondolatot. Ha egy korszakon változtatni akarsz, akkor a korszak eszköztárát is használnod kell. Még a mainstream dolgokat is lehet úgy csinálni, hogy közben értéket közvetítesz vele. Időről-időre érdemes azokat az értékeket belecsöppenteni a populáris közegbe, amelyek az alapvető belső késztetéseinkre és elvárásainkra apellálnak. Én ezt nevezem kulturális missziónak. Tehát egy már eleve nézett közegbe beraktunk egy-egy olyan színfoltot, aminek köszönhetően a közönség kikupálódik. És lehet, hogy a néző előtte még a büdös életben nem hallott az underground művészetről, de egyszer csak érdeklődni kezd, és rájön, hogy milyen klassz és izgalmas dolgok is ezek.

- Miért nem lehet ezt a szemléletet szélesebb körben elterjeszteni?

- Én is ezt a kérdést teszem fel. Valószínűleg azért, mert ha az emberek okosak, és művészettel foglalkoznak, akkor rossz fogyasztókká válnak. Tudatossá válik az életük, megjelenik a tudatos fogyasztói magatartás, és akkor nem lehet minden szart eladni nekik. Nem akarok összeesküvés elméletekkel előrukkolni, de azért a kapitalizmusnak ez a fő mozgatórugója. A dolog úgy működik, hogy minél ostobább vagy, annál több szart tudnak rád sózni. Nézd meg a nagy áruházláncokat, bevásárlóközpontokat: ha ki van kupálva az elméd, ha értékeket keresel a nagyvilágban, akkor igenis megválogatod, hogy mit vásárolsz meg, és ez nem jó a befektetőknek. Persze hamarosan eljön az idő, amikor muszáj lesz harcolni az öntudatra ébredt fogyasztókért. Figyeld meg, milyen erősen jelennek meg a zöld értékek a kommunikációban. Szemmel láthatóan az okos nagyvállalatok és multicégek is rájöttek, hogy meg kell nyerniük a felhasználók kegyeit. Ezt a jó terméken túl csak és kizárólag társadalmi célú befektetésekkel lehet elérni, mert egy öntudatos állampolgár, akinek az egzisztenciája rendben van, az nem a percdíjak alapján válogat, hanem az alapján, hogy például a GSM szolgáltató mennyire hiteles a világban. És az a szolgáltató, aki kizsákmányolja az alkalmazottjait és környezetet szennyez, egyáltalán nem hiteles. Szerintem ilyen egyszerű a képlet.

- Te vagy a Kultúrpart.hu internetes portál kreatív vezetője, ahol a bulvártól a szűk rétegeket érintő tartalmakig minden téma megtalálható. Hogyan kötöttetek ki az interneten?

- Tele volt a hócipőm azzal, hogy különböző közszolgálati és kereskedelmi tévécsatornákat próbálok meggyőzni arról, hogy a kultúra fontos része az életünknek, és az emberek nem szeretnének nélküle létezni. Sajnos, a kereskedelmi és a közszolgálati szempontok is az ellenkezőjét diktálták... Ezért egy ideig próbálkoztam, aztán az online felület mellett döntöttem, ahol mindenki szabadon azt csinál, amit akar. Kerestem partnereket, szellemi társakat és üzletfeleket, és létrehoztunk egy vállalkozást, aminek a terméke a Kultúrpart.hu. 2008. január 22-én, a magyar kultúra napján indult, és annyira bejött a dolog, hogy mostanra Magyarország vezető kulturális portálja lett. Naponta 15-20 ezer látogatónk van, szélsőséges tartalmak jelenléte nélkül. A jövő egyértelműen az online felületben van. Az idő nekünk dolgozik. A 2012-es digitális átállással annyira meg fog változni a piac, hogy csak azok mellett fog kitartani a közönség, akik időben váltottak. Persze sok minden megváltható pénzzel, de én ebben nem annyira hiszek.

- Van esély arra, hogy a társadalom jobb legyen?

- A haladás nem feltétlenül a fejlődést jelenti, és a világ polarizálódik. Egyszerű igenekre és nemekre egyszerűsödnek le a dolgok. Én a hosszútávúságban hiszek, meg abban, hogy maradandó dolgokat kell létrehoznunk az életünkben. Egy bankszámlában semmi maradandót nem látok. Szerintem a televíziózás és minden vizuális kultúra, sőt, minden művészet és kifejezési forma is elsősorban felelősséggel jár. És ezt a felelősséget nem lehet sokáig halogatni. Én soha nem szerettem hülyének nézni a közönséget. Az tény és való, hogy egyszerű tartalomszolgáltatással nagy sikereket lehet elérni, és nagy pénzeket lehet keresni. Ezt félre kell rakni, és az előbb említett értékrendiség mentén megfogalmazni a dolgokat. Egyébként a világ összes többi pontján a kultúra baromi nagy üzlet is egyben. Egy Adam Smith nevű ember, akinek az egész modern közgazdaságot köszönhetjük, az 1700-as évek végén azt mondta, hogy a kapitalizmus azért a létező legjobb társadalmi forma, mert ha mindenkinek tele lesz a zsebe, akkor végre sor kerülhet a szellemi értékekre. Az utóbbi kétszáz évben saját magunk, környezetünk, emberi kapcsolataink és életterünk kizsákmányolása zajlott. Ilyen értelemben úgy gondolom, megérett az idő arra, hogy újragondoljuk a létezésünket ezen a planétán.

- Hogyan tudsz mégis optimistán állni a világhoz, és bízni abban, hogy az emberek képesek lesznek változtatni?

- Bevallom, hogy vannak olyan pillanatai az életemnek, amikor nagyon neki tudok keseredni, ki tudok készülni. De mivel sokféle dologból tevődik össze egy napom, nincs olyan, hogy ne érnének új impulzusok. Én másfél-két óránként új emberekkel vagyok, új közegekben, más problémákkal találkozom, más örömök és más bánatok érnek. Ez egy jófajta kondíciót biztosít az embernek. A stressz egyik legnagyobb veszélyforrása a pörgősnek tűnő egyhangúság.