Aki állt már orvosi vizsgálat után egy kórház vagy szakrendelő folyosóján, kezében egy lelettel, amiről megpróbálta kisilabizálni a diagnózist, nos az tudja, kevesebb bonyolult feladat van annál, mint megfejteni megannyi latin, görög vagy más nyelven íródott rövidítést, szakszót. Akkor sem sokkal  könnyebb a helyzet, ha nem néhány betű, hanem egész kifejezések állnak rendelkezésünkre: latint, görögül ha tanultunk is valaha, az inkább Vergilius, Homérosz sorai, netán kódexek, levéltári iratok, intelmek megfejtésére irányult.

Sok orvos hárítja el a beteg érdeklődését azzal, hogy nem kell megfejtenie minden szót, amit a papíron lát, hiszen hová lesz akkor az orvos-beteg közti alapvető bizalmi viszony? Higgye el, amit hall, fogadja meg és tartsa be a tanácsokat, szedje be időben a gyógyszert, s ne töprengjen olyan összetett kifejezések értelmén, mint amilyen az Aorto-coronarias bypassműtét, az Instabil angina pectoris vagy épp a Pulmonalis hypertonia szekunder.

Nos, Szauder Ipoly belgyógyász kardiológus épp ellenkező álláspontot képvisel arról, mennyire kell tájékozottnak lennie egy betegnek az orvosi szakkifejezések megfejthetetlennek tűnő tengerében. Úttörő vállalkozásba kezdett: megalkotta Kardiológiai Szófejtő című könyvét, amely nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy e szakterületen egyfajta „értelmező szótárt” adjon az érdeklődők kezébe. A Galenus Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent kötetben a szerző így vall arról, mi vezette, amikor több mint százötven oldalban, a szakma, és a laikusok számára is  közérthető módon összegyűjtötte szakterülete legfontosabb definícióit, s körbejárta, megmagyarázta azok jelentését.

„Az orvosi nyelv igen összetett és meglehetősen heterogén: latin, görög, angol és német kifejezésekkel jelöli a különböző tüneteket, betegségeket, gyógymódokat. A szakkifejezések megfejtése hagyományos szótárakkal nem vezet megfelelő eredményre, ugyanis az orvosi szóhasználatban az idegen kifejezések részben eltorzultak, részben mást jelentenek önmagukban vagy kontextusukban, és alkalmazásuk sem mindig követi a klasszikus latin vagy görög nyelvtant. A kardiológia pedig, mint az orvoslás minden más, speciális területe, sajátos nyelvezettel rendelkezik, szakkifejezései, rövidítései gyakran még az ebben nem járatos orvos számára is fejtörést okozhatnak, és különösen nehezen érthetőek a laikusoknak.”

A szerző, mint írja, azt reméli, hogy könyvével nem csupán egyfajta tudományos-közérthető szótárt alkotott, de segít közelebb hozni egymáshoz orvost és beteget, s haszonnal forgatják majd kötetét a kardiológia iránt érdeklődők, egyetemisták és egészségügyi dolgozók is.