Már azért is, mert nagyon sokszínű program várja a Quimbytől a Kiscsillagig húzódó öt napon a katlanozókat: több mint háromszáz tételből válogathatnak azok, akik finom koncertekre, rendhagyó irodalmi találkozásokra, színházi és képzőművészeti élményekre vágynak. És bármikor összefuthatnak Bukta Imrével, Jirí Menzellel, Nagy Józseffel és Grencsó Istvánnal, hiszen ők lettek az idei felvonás díszvendégei. S bár máig a nagyon is emberléptékűség jellemzi a rendezvényt, a hatodik Ördögkatlan is a bővülés ingoványos talajára lépett. A két Harsány és Palkonya mellé ugyanis az idén már Beremend is csatlakozott, ahol holnap este kilenctől Mozart Rekviem­je csendül fel a Megbékélés kápolnája előtt. Vagyis itt fokozottan átélhetik a katlanos élményt a kíváncsiak: heverni a fűben, mintha csak pikniken volnánk, és hallgatni a nagyzenekart, kórust, operaénekeseket. Csupa olyasmit, amiről azt hittük, csak zárt és ünnepélyes helyen lehet hozzájutni.
Mert épp ez a legvonzóbb a katlanos eseményfolyamban. Elnyúlni a lankás domboldalon a Vylyan borászat erkélyén, és hallgatni Harcsa Veronikát vagy MC Senát, s nézni mögöttük a szőlővel befuttatott völgyet, a horvát hegyekig elnyúló girbegurba horizontot. Vagy belépni a nagyharsányi orvosi rendelőbe, melynek hátsó udvara ezekben a napokban Narancsligetként funkcionál, és hallgatni kortárs költőket popritmusban. És hüledezni, hogy költőkért is lehet úgy rajongani, mint a rocksztárokért. Mert ez itt egyszerre szürreá­lis és kézzelfoghatóan természetes. Talán azért is, mert semmit sem vesznek halálkomolyan, nem görcsöl rá senki a magaskultúrára, a ki tudja milyen misszió­ra, s ettől valahogy a helyére kerül, élvezhetővé válik, ahogy egy korty hűvös rozéfröccs.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, vagyis az ének és a gitár kettőse vonzó produkció, majdhogynem meg is tölti a fák közötti füves teret. Az új lemezről is érkeznek dalok, valahogy az egész mégsem kap lángra, bár a dzsessztől talán túlzás is volna elvárni ezt. Az éjfekete hangú MC Sena,­ akitől még a telefonkönyvet is szívesen végighallgatnánk, három zenésztársával Shakespeare szonettjeiből vezet elő veretes angol nyelven. Ilyenkor sajnáljuk, hogy nem figyeltünk eléggé világirodalom-órán, hogy legalább néhányat be tudnánk azonosítani, a XXXV.-re is csak úgy derül fény, hogy a csellós elárulja. Így aztán már csak utólag, otthon egyesítjük magunkban a zenét a „Bármit tettél, ne bánkódj: tüske van / A rózsán, ezüst forrásban iszap” kezdetű szonettel. S bár eközben odabent a Bukta Imre-kiállítás vásznai között a Másik Magyarország című dokumentumfilmet vetítik, mégis az a gondolat ver gyökeret bennünk, hogy az a bizonyos másik most inkább idekint van, a festett hordók (képzőművészek alakították át a kiszolgált bortárolókat) és szőlőtőkék között. Egy normális, az életet élvezni tudó ország lenne ez.

Ez pedig csak fokozódik a Narancsligetben, ahol Erdős Virágot rikoltozva és tapsolva fogadja az igen szép számú közönség, s miközben felcsendülnek az utóbbi idők legnépszerűbb, lassan slágerré váló költeményei az Ezt is el című kötetből, Bodó Marci a fehérre meszelt falra varázsolja fel a költőnő portréját. S bár a profi frontemberek között igen otthonosan mozog Háy János a dorombjával és Grecsó Krisztián a gitárjával, Szálinger Balázs és Erdős kapcsán mégiscsak elhisszük, hogy költő igazából mégsem irigyli nagyon a popsztárt, s jobban érzi magát az íróasztal mögött. Talán mégse volt igaza Bodor Ádámnak, hogy a siker csak a bokszolóknak való, íróember lehetőleg maradjon ki az ilyesmiből. Gyorsan múlik ugyanis, miközben valamirevaló költő az örökkévalósággal vív izzadós szabadságharcot, legalábbis így képzeltük el annak idején a magyarórákon. A pólógyárnál sorban állók arcán viszont egészen másfajta rajongás ragyog fel, arra várnak, hogy a rikító ruhadarabokra felkerüljenek a költők kedvenc sorai.

Ekkor már túl vagyunk a falusi sightseeingen, melynek keretében öt pécsi színész avatott be minket Nagyharsány helytörténetébe. Tavaly még a Zsolnay negyedben garázdálkodtak Gyárturisták címke alatt, most viszont mindezt falura adaptálták: fiktív helytörténet keveredik a mesével, színházi elemekkel. Így tudjuk meg, hogy a második mohácsi csatát már megnyertük, s rólunk mintázzák majd a Feszty-körképre hajazó nagyharsányit. És Tic Tackal ide lehet csalogatni a nagyharsányi csatából itt maradt törököt, aki igazából holland szülők gyermeke. Ha nem is nevetjük magunkat halálra, mint ahogy azt a műsorfüzetben írták, de legalább azzal a tudattal indulunk haza, hogy eloszlattuk a helyi népbutítás tömjénfüstjét. Az ördög ugyanis nem létezik. Nem ő szántotta fel a környék dombját, hogy elnyerje a falu legszebb lányának kezét. Egy Ördög nevű agronómus keveredett szerelmi afférba ugyanis. Bár annak azért drukkolunk, hogy a szervezőkhöz ez a hír ne jusson el. Az Agrokatlan elnevezés ugyanis vélhetőn sokkal kevesebb résztvevőt vonzana.