A pozitív tégla meg a nácik
Ezerkilencszázhatvannyolc legendásan szép népköltészeti alkotását Andai György újságíró rögzíti blogjában, amikor felidézi a tizennyolc részes Kockázat című lengyel kémsorozat epizódjait. Stirlitz kapitány mellett ő a legmenőbb kémtégla. James Bond helyett adagolták nekünk; lehet, hogy annyira nem is jártunk vele rosszul.
A sztori végtelenül egyszerű, a megformálás remek, a Táncdalfesztiválra andalgó magyar nézőnek jóformán arra sem maradt ideje, hogy végiggondolja, a lengyel ellenállás hősét, Stanislaw Kolickit úgy építik be Hans Kloss álnéven a náci Abwehrbe, hogy tulajdonképpen a náci-csatlós magyarok ellen (is) kiszimatol mindent.
A rémesen borostás szőke színész, Stanislaw Mikulski a sorozat nyomán gigasztárrá lépett elő a keleti blokkban. A kádári kultúrpolitika is megtette a magáét az érdekében. Mellesleg pompás színész volt, kár, hogy a fekete-fehér magyar krimi, A gyilkos a házban van főszerepét ráosztották ’71-ben. Magyar hangja, miként Kloss kapitányé, természetesen Bitskey Tibor volt. De abból, hogy Garas, Major, Kiss Manyi, Feleki, Márkus, Kállai, Huszti, Zenthe Mikulskival (és Gonda János-zenével!) se tudott átütő erejű filmet felmutatni, csak az következik, hogy képtelenek voltunk krimit készíteni.
A lengyelek és a „szovjetek” mellett mások, például a románok is készítettek olyan téglafilmet, melyben a hős beépül az ellentáborba (Dákok). De Stirlitz és Kloss népszerűségét nem tudták megközelíteni.
A Kockázat sztorija átlátható és hiteles volt. Egy lengyel katonatiszt megszökik a fogolytáborból, s a szovjet csapatoknál talál menedéket. Az oroszoknak kezd dolgozni (pompásan beszél németül), a KGB J23-as ügynökeként épül be a német elhárításba. A zárórészben eltűnik, s lengyel-szovjet hírszerző tisztként, egyenruhában jelenik meg, függöny. A film nyomán képregények is születtek. Tervezték, hogy újra előveszik, s egy háborús bűnös utáni nyomozásban aktiválnák újra; nem lett belőle semmi.
Jobb is. Ebben a műfajban a második próbálkozás általában nem szokott sikerülni.
