Amikor a képernyőn feltűnt a Vers mindenkinek felirat, és nyájas hárfahangok fodrozták a tévénéző lelkét, a versmondó művész üveges tekintettel a kamerába meredt, majd lassan, tagoltan föltette a kérdést: Milyen volt szőkesége? Ekkor a kép kimerevedett, ezt eleinte adáshibának véltük, később rájöttünk, csupán terjedelmesebb hatásszünettel van dolgunk, mely alatt főzhetünk egy kávét, és még el is kortyolgathatjuk azt, mire a színész kibökte: nem tudom már…

Ha úgy vesszük, a Versmondó lány sem volt izgága szerzet. Amikor a Zsebtévé című gyerekműsorban egy mesekönyv lapjai közül kicsalogatta őt Móka Miki, akkor előóvakodott, és kulturáltan elmondta a kijelölt költeményt.

Manapság tempósabb a világ, és ez állítólag tempósabb, de mindenképpen más fölfogású versműsort igényel. A Magyar Televízió vezetői szerint olyasmit például, mint az m1-en az év eleje óta futó MobilVers. Ebben a Kamarás Iván által kitalált sorozatban a felkért színművészek maguk dönthetik el, hogy kedvenc Radnóti-költeményük mellett melyik kortárs vagy klasszikus költő művét adják elő az általuk kiválasztott helyszínen, a produkciót aztán az operatőrön kívül Kamarás egy mobiltelefonra is rögzíti, majd a két képanyagból születik egy kócos, billegő, amatőrnek tűnő klipféle, melynek egy mobiltelefon-képernyő ad keretet. A sorozatot százrészesre tervezik, és a Radnóti-év tiszteletére született párpercesek naponta háromszor örvendeztetik meg a költészetet kedvelőit.
Már, ha megörvendeztetik.

Mert, teszem fel, nem mindenki örül a szándékolt képi ügyetlenségnek, az olykor verssoronként vágott, kapkodó snitteknek, a figyelmet megosztó hatásvadász helyszíneknek: összefirkált aluljárónak, épületcsontváznak, metrószerelvénynek, hasonlóknak. És biztosan sok tévénéző elmélyülését torpedózza meg maga Kamarás is, aki gyakorta tűnik fel képsorokon, amint mobilfilmezve a művész előtt terpeszt, esetleg hátrafelé nyargal a színművészetileg rátámadó versmondó elől. Egyáltalán: azon kívül, hogy a mobiltelefon a jelenkor egyik ikonja, a kapcsolatok, közelítések (valamint persze a felszínesség és a kapcsolatok kiüresedésének is) a jelképe, vajon miképpen léphet fel a líra cimborájaként? Mi dolga a költészettel? A műsor készítői szerint ez egy formabontó kísérlet, ami igaz, csakhogy a költő által elképzelt formát is fölbontja. Csupa szívjóságból átkíséri a zebrán a vakot, noha az nem biztos, hogy át akar menni. Miközben a színészekkel semmi baj, Avar István, Mácsai Pál, Bálint András és a többi művész teszi a dolgát, csak, hát az a dolog…

A baj gyakran buzog föl ott, ahol egy színész szerepzavarba esik: könyvírónak, profi riporternek, filmkészítő szakembernek csap föl, csak mert a média világa úgy általában nem ismeretlen számára.

Kamarás Iván most eltévedt egy picit. Jobb lett volna, ha a mobiltelefont meghagyja azoknak a politikusoknak, akik annak segítségével nyilatkozatra vadászó újságírók elől menekülnek mostanában. Loholnak a képviselőház folyosóján, és a válaszadást elkerülendő fülükre szorítják a készüléket, bár, ha megfigyelték, sohasem beszélnek bele, csak hallgatnak valakit.

Lehet, hogy magát a Versmondó lányt?

Szabó Győző szaval