A Házibuli Attilával című zenei műsor a lélekre épít; a vágyra, a könnyre, a hitre, a szeretetre, továbbá Bunyós Pityura és Kaczor Ferire. Adott egy stúdió fegyelmezetten ülő, intésre tapsoló nagymamákkal, s miközben hat méter sugarú körben hangszeres emberek playbackelnek úgynevezett lírai, romantikus meg mulatós dalokra, könnyünk bizony ki-kicsordul. Időnként persze a vinnyogásba fojtott kacaj nyomán, de ez nyilván csak azért van, mert velejéig romlottak vagyunk, ebből fakadóan a szegényes stúdiókép, az 1-es kamerába folyton belógó - a zeneimitátorok mellett egyensúlyozó - kettes és hármas operatőr, a megannyi lelkes nagyi, nem utolsósorban a dalszövegek alapján olyan érzésünk van, akárha valami dilettáns részegen felújította volna a Dáridót. Eközben a színpad naiv művészei egy-egy sor után maguk is elérzékenyülnek maguktól, ám még mielőtt mélyfilozófiailag megkérdeznénk magunktól, hogy "kit érdekel ez a posztendékás kultúrgiccs?", tegyük föl a kezünket: nem is tudjuk, mennyire sokakat.

Azóta ugyanis, hogy megjelent hazánkban a 3+2 elnevezésű zenekar ("A kombiné, a kombiné..."), a zenészként végzett Galambos Lajos, úgy is mint Lagzi Lajcsi, aluljárókban elkezdte eladogatni umcacca-umcacca kazettáit, a legfőbb kereskedelmi televíziók pedig anno két-hárommillió embert ültettek ilyen izéműsorokkal a képernyők elé, hát, azóta efféle kérdést fölösleges feltenni. A mi Attilánk csak viszi tovább a vonalat szépen, recept alapján, hívei meg méltán ájuldoznak a két akkordba sűrített falvédő igazságoktól: "Miért vannak álmok, miért jönnek el? Hiába várom, nem érem el..."; "Lehet jó vagy rossz nekem, szerelem: kellesz nekem..."; "Hinni már oly nehéz, ha álmodból visszatérsz..."; "Hol az út, mely elvezet, bárhol jársz, én ott leszek..."; "Hova visz a szerelem, végtelenben keresem..."

Az érzelmek húrján van tehát nekünk játszva; ahogyan azt maga Attila megfogalmazta egy koncertje előtt: "A rohanó hétköznapjainkban egyre kevesebbek sajnos a pozitív érzések, így szóljon ez a két óra a szeretetről, a jó dolgokról és a pozitív érzésekről." Miként a koncert után a vele interjút készítő zenelap főszerkesztője is elnézett a messzeségbe: "Bizony, jó volt megállni egy kicsit, és csak az érzelmekkel foglalkozni."

Egy idő után már mi is inkább ezt tesszük a tévé előtt, s meg se próbáljuk kitalálni, hogy tényleg, "miért vannak álmok?", illetőleg, mit is jelenthet a tehetséges énekes, Katinka által interpretált mondat: "Lennék színes csend a szürke zajban."

Amikor szűk óra után aléltan elzárjuk a televíziót, és kutatni kezdünk Attila után, abban bízunk, hogy mégsem akkora a baj, mint azt gondolnánk. S igen, találunk egy kérdést, amelynek eleje így szól: "A Ferencvárosi Művelődési Központot évek óta megtöltöd, ami négyszáz embert jelent."

Bizakodunk hát.