A nap kritikája (MGP): Cirkuszi Beckett Brooktól
Samuel Beckett négy kurta egyfelvonásosából (Altatódal, Színműtöredék I., Némajáték II., Jövés-menés), valamint Sem egyik, sem másik költeményéből szerkesztette Töredékek című órányi előadását.
Az odaadó áhítat csak a harmadik fejezetnél olvadt színházzá, amikor a hírnévtől bénult közönség hallható örömmel nyugtázza, hogy Antonio Gil Martinez körülményesen tudja csak felvennie nadrágját (és akkor is csak fordítva, hátul marad a nyitott slicce). A Némajátékban a spanyol César Sarachuval hosszan elbajlódnak az öltözködéssel.
A közönség tetszése növekszik. Feld Mátyás, a Városligeti Színház bohózattákolója jut eszembe, aki szerint kevés biztonságosabb humorforrás van a letolt gatyák ellenállhatatlan komikumánál. Samuel Beckett mondatai savval lemart húsú demonstrációs csontok. Megfosztva jelzőtől. Borús poézistől. Lényegre redukált mondatcsonkok. Az egymás közti megértésről lemondott bizonytalan jelzések. Érintkezés-próbálkozások. A mondatok és a törekvések csontvázai mögött mindig ott a közeledő elmúlásra intő halálfej.
Hogy jön ehhez a nadrágletoló humor?
A Godotra várva két várakozója és két vándora szerzői előírás szerint Stan és Pan keménykalapját viseli. Estragon cirkuszban érzi magát. Vladimír orfeumban. Beckett megírta a kiöregedett bohócnak, Buster Keatonnak talányos bohózatát, a Filmet. S egyáltalán nem anyagidegen, hogy a reggeli tornával elégedett César Sarachu A víg özvegy áriáját dúdolja jó kedvében, hiszen az Ó, azok a szép napok! ugyancsak Lehár Boldog órák keringőjét használja fel az elmúlás ellenpontjául.
Brook színházi Beckett-etűdjei szöveg-hűek. Az estén utolsónak eljátszott Jövés-menésban Flo, Vi és Ru a szerzői előírás szerint meghatározhatatlan korú. Brook felfogása szerint meghatározhatatlan nemű is. Hayley Carmichael mellett a bajuszos Antonio Gil Martinez és César Sarachu transzvesztitának játssza a padon a bekövetkezendőkre várakozó három magatehetetlent. Az értelmiségi közönség itt már elragadtatott. Tüzes tapsvihar köszöni az élményt.