Csak a hipokriták, meg a tökhülyék lepődtek meg azon, hogy a hétfői Napkeltében Vona Gábor egy szerinte méltatlan kérdésre azt válaszolta Betlen Jánosnak: ha a műsorvezetőt enynyire izgatja a zsidókérdés, talán költözzön ki Izraelbe, ott napestig lehet ilyesmiről beszélni, s hogy ő egy magyar pártnak az elnöke, hadd foglalkozzon inkább Magyarországgal.
A méltatlan kérdés egyébként úgy szólt, mit tanácsol Vona a párt híveinek-szavazóinak, hogyan viszonyuljanak a Rudolf Hess emlékére rendezendő, azóta betiltott szombati tüntetéshez, elmenjenek vagy ne.

A nemzetközi szpáhifelvonulást egyébként a magyar fővárosban rendezték volna, neve is van: Budapest. És akkor talán ennyit a méltatlanságról – tulajdonképpen rég hallottam már ilyen méltányos riporteri gesztusról: Vona ritkíthatta volna a nyilvánvalóan teljesen rosszhiszemű szpáhigyanút pártja körül, mondjuk olyanformán, hogy tömeggyilkosok emlékét nem simogatjuk pávatollal Magyarországon, vagyis konkrétan sehol sem, mert az paszszé. Ehelyett elküldte Betlent Izraelbe, elegánsan.

Nem érdemes leragadni a pontnál, hogy a pártelnök így azokat is elküldte, akik a Jobbik és a kapcsolódó szervezetek demonstrációin zsidóznak, úgy a tömegben, mint a pulpitusról – el lehet képzelni, őket mennyire érdekelheti a zsidókérdés. Fontosabb, hogy a sokat idézett mondat után még egy percen át folyt a beszélgetés, Betlen felemelte a hangját, és mutogatni kezdett, ahelyett, hogy rögtön elköszönt volna, mondván, ezt itt nem lehet, és beúszott volna egy Potemixreklám. Hogy nem így alakult, abban azért benne vannak az elmúlt évtizedek vastagon.

Húsz éve gyakorlatilag az összes praktizáló közéleti elmebeteg, minden szpáhi és ellenszpáhi végigrohanhat a reggeli-esti műsorokon, és az esetek túlnyomó többségében azt hadoválhat össze, amit csak akar. Igazi anything goes. Csakhogy a közszolgálat nem egy posztmodern folyóirat. Mégis, alig akad adekvát riporteri reakció – rendszerint tétovaság vagy hallgatás, néha lágy dorgálás, ritkán felháborodott habogás a válasz, és szinte sosem ajtómutatás. Másnapra elfelejtjük az egészet, de jövő keddre biztosan, úgyhogy szerdán újra behívjuk őket, azokat, akik egyébként mindig vérig sértődnek, ha nem arról kérdezik őket, amiről beszélni akarnak, hallatlan pimaszság, de tényleg.

Kár az izzadságos illúziókért, a retardáltság kifejezetten pártsemleges. Erre rávilágítani: riporteri feladat. Csakhogy ahhoz fel kéne készülni, jól kalkulálni a hülyeség számrendszerében is, és gyorsan, hatásosan riposztolni. Vagy elköszönni. Na, ez az, ami a magyar tévériporterek többségének nem megy. Csurka meg az ő zsidó hentese, Moldova meszkalinálmai Kádárról, Thürmer és a multik, Szíjjártó és Nyakó, Horn Gábor és a pártérdek, Torgyán és Torgyán, Morvai és a magukfajták – farkincaproblematika, Vona és a zsidókérdés. Erős a gyanú, hogy ma nem itt tartanánk, ha a szép reggelen, mikor Grespik László DNS-ügyi főtisztviselő kenyérgalacsinokkal dobálta meg a riportereket, azok nem fagynak le, hanem szépen összegyűrik a jegyzetlapjaikat, és visszadobnak, hogy héló!, öreg, kapjál már a fejedhez.

Persze, lehet, hogy már akkor is késő lett volna.