A nagy médiahekk vége, avagy újra szól a Bumeráng

Kíváncsi lennék, eltették-e az óév utolsó két hónapjának újságtermését a ker. rádiók úgynevezett nagyágyúi, s ha igen, rókáznának-e sugárban azoktól a mondatoktól, amelyekkel kvázi eltemettették a sajtószabadságot, és, persze, önnönmagukat.

Tanulságos kis múltidézés lenne, annyi szent, viszont ne legyen kétségünk: az év végi lapokra már senki nem emlékszik, pláne nem a szájkaratés fiúk, miért is okádódnának le hát a frissen mázolt stúdiók vadonatúj gyapjúszőnyegei. Kicsit szórakoztak, kicsit pihentek a srácok, krisztmösztájm, hepinyújír, majd ugyanott, ugyanazon a frekvencián folytatták, ahol abbahagyták.

Jó kis parasztvakítás volt, baró.

Még javában folyt a „Mi lesz Balázsékkal meg Bocsiékkal"-féle, a penetráns novemberi Fábry-show-ban kiteljesedő jajveszékelés, amikor például ez a Balázs már rég Class FM-es óriásplakáton pózolt, illetőleg nézett vissza. Hogy is van ez? Hétfő délelőtt bőgünk a médiának, délután titokban aláírjuk az új szerződést, este visszavesszük a sírós pofát s bőgünk megint? Kedd délelőtt sírunk újra, délben megnézzük az új stúdiót, délután meg vakítunk tovább? Szerda délelőtt kék meg piros szalagosokkal hümmögünk együtt, délben az új műsort skicceljük, este meg azt nyilatkozzuk, hogy fogalmunk sincs, mi lesz velünk? Be lett ez nyalatva velünk, nyájas polgártársak.

Hogy aztán, mintha mi sem történt volna, már azt lássuk-halljuk, hogy hát most, ebben a pillanatban, hölgyeim és uraim, megszületett a nagy döntést, miszerint, khm, a Danubius romjain létrejött Class FM-re megyünk. (Illetve mentünk, mert suttyomban már megállapodtunk, de ezt mink nem kommunikáljuk.) S ha már ez így történt, kedves barátaink, kéne egy, a szívünk szakad meg a régi rádióért, nincs igazság a Földön, szóval egy új cím ennek a szépen továbbszolgáló reggeli műsornak, csak a reggeli vagy reggel szó ne szerepeljen benne; adnátok nekünk? Morning Show? Tökéletes.

Másfelől.

A nagy rivális, de a bajban a mi vállunkon zokogó (és fordítva) Boros Lajos telekiabálja a Magyar Narancsot; uh, uh, már mi szégyelljük magunkat a politikai elit és Szalai Annamária helyett is. Hogy tudniillik ezek a politikusok, de nevezzük őket inkább kicsit mocskosszemétpolitikusoknak, „a hírek szerint" milyen „ajánlatokat" tettek a Danubiusnak meg a Slágernek, s hogy ezt hallván ő, azaz Lali király (szoft) mutyizásra biztatta rádiója elöljáróit. Ej, Lali király bácsi, hát aztat akkor meg miért nem tetszett legott elmondani, hogy nem is olyan rég még ugyanezek az aljadékok hosszabbították meg csak úgy, pusszancsra a Sláger meg a Danubius frekvenciáját, s kvázi hozták létre mostan azt a Neo FM-et, ahol aztán e havas hétfő reggelen megszólalt a maga kis Bumerángja. Újra az éterben hát a politikailag elnyomott, megrugdosott és leköpdösött Bumeráng, a mikrofon mögött Boros Lajos meg a könnyeit szintén gyorsan letörlő, magát halálra aggódó, dühös és a Slágerhez végtelenül lojális Bochkor Gábor, aki előzőleg azt diktálta tollba a Vasárnapi Blikknek, hogy „összeszedettebb, profi rádiónál dolgozunk tovább", s hogy, ja, igen, ez az élet rendje, a Sláger-korszak „lezárult". Amúgy igen: annyira összeszedettebb és annyira profi ez a Neo FM, hogy - a stúdió után - a honlapot is csak most eszkábálják, azon infó nincs, sőt, semmi nincs.

Hm.

Nem azt kellene mondani inkább, fiúk, hogy csak szívattuk-hergeltük kicsit a gyorsan reagáló népet, mivel mi jóval előrelátóbbak vagyunk, business is business, zsetonért bárki előtt haptákban állunk, s föl-alá nyaljuk a lábszárát, akár a pincsikutyák? Tisztességes, tartható álláspont lenne, a hű közönséget se zavarná és még igaz is volna. Persze, olyanokat is lehet mondani (lásd a Class FM honlapját; annak legalább van), mint hogy „nem egyszerű feladat napi 4 órán át jófejnek és viccesnek lenni, de azért igyekszünk, hogy egy kis színt és lendületet vigyünk a sokszor szürke hétköznapokba", meg olyanokat is, hogy „ha ez sikerül, akkor mi már elégedettek vagyunk", csak ez így, ilyen furcsán alakuló hetek után roppant hülyén veszi ki magát. Még ha speciel Vadon Jánosért (Morning Show) kár lenne, mert neki - ellentétben a komplett reggeli kompániával - humora is van.

A nagy médiahekknek vége. Lavór a mosdóban.

 

Bochkor Gábor a Slágerben. Vége a jókedvnek. Vagy mégsem?
Bochkor Gábor, Sláger rádió,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.