A mecénás, ha ünnepel
Az előadásokból azonban kiderültek a különbségek is. Norvégiában például a hagyományos kézművességet tekintik a nemzeti kulturális örökség fontos részének, annak védelme, átörökítése kiemelt feladat. A sokak számára példát adó brit Arts Council a kiváló magas kultúra, művészet eljuttatását tűzi célul minél szélesebb körben. Az észteknél a kultúrát szolgáló épületekre, a magas értéket teremtő személyekre, a művészet és a sport területén folyó kutatómunkára költenek. Ausztriában a Kunst macht Schule (a művészet erősíti az iskolát) elv jegyében erősen támogatják az iskolák és a művészeti szervezetek kapcsolatát. A horvát előadó szerint a függetlenné válás után először egy nacionalista állami ideológiát szolgált a támogatás, majd a művészek civil szervezeteket segítő alapítványt szorgalmaztak, amely a közelmúltban létre is jött.
Különböznek a kultúratámogatás pénzügyi forrásai is. Az észteknél például az váltott ki vitát, hogy a szerencsejáték mellett az alkohol és cigaretta adójából is kultúrára költenek. A brit művészek a lottó adóbevételéből részesednek (ezt vette át Magyarország). A románok húsz kijelölt gazdasági szereplőtől gyűjtik össze – nagy nehézségek árán – a pénzt.
Szinte minden meghívott beszélt saját gondjairól, konfliktusairól, egyebek között arról, hogy a gazdasági-pénzügyi válság éveiben 20-30 vagy 50 százalékkal is csökkentették a kultúratámogató intézmény büdzséjét, és alapvetően át kell gondolni a működést.
L. Simon László NKA-alelnök, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke viszont büszkén jelentette ki, hogy a magyar állami mecénás pénze 2009 óta sokasodik, az idén akár 13 milliárd forintra is emelkedhet. Semmi kétség, mi vagyunk a legjobbak. Arról nem tett említést, hogy 2009-ben az előző kormányzat, sok tétovázás után végre hosszú távon is stabil megoldást talált az NKA finanszírozására: odaadta az ötös lottó nyereményadójának 90 százalékát. A 2010-es kormányváltás után több mint kétmilliárdot elvontak az alaptól, mint azt Harsányi László, az NKA előző két ciklusban működő elnöke mondja. Harsányi lapunknak megjegyezte, az újonnan kialakított rendszerben „érdekbeszámításos” alapon egy-két kurátor kezébe kerültek a pályázati döntések. A második NKA-elnöki tisztéből leváltott Jankovics Marcell azért harcolt, hogy a folyóiratok támogatása ne közös testületben történjen, hanem a téma szerinti szakkollégiumban. L. Simon épp az ellenkezőjéért küzdött, és persze ő győzött.
Részletproblémák ugyan elhangzottak a konferencián is, de a hazai állami mecenatúra átfogó értékelésére senki sem tett kísérletet. Inkább ünnepeltek. Pedig a rendszerváltás kulturális reformjának legfontosabb intézménye ennél többet érdemelne.
De már az is kérdés, hogy helyénvaló-e, ha közpénzt elosztó állami mecénás közpénzből ünnepli magát, még ha a Szerencsejáték Rt. állja is a cehhet? Az NKA gálaműsort rendezett a Művészetek Palotájában, nemzetközi konferenciát tartott a Parlamentben, könyvet adott ki, és mindezt országos reklámkampánnyal fűszerezi a huszadik évfordulón. Nálunk beszédekre mindig találni okot, ám egy fontos intézmény kerek évfordulóját másra is fel lehetne használni: számvetésre, nemcsak a múltról, hanem elsősorban a jelen, a jövő megoldandó problémáiról.
A bolgár példa
A legnagyobb mecénás mindenhol az állam. Igaz, vannak más bevételek is. A bolgár Nemzeti Kultúra Alap képviselője kitért arra, hogy náluk a szerzői jogdíjak egy részét is így költik el. Ehhez hasonló határozat született múlt hétfőn a magyar parlamentben is. Ezért szorgalmazta a tanácskozáson L. Simon László, hogy erről mindenképpen számoljon be a döntést nehezményező lapunk. Ezért még hozzá is tesszük, hogy nemcsak Bulgáriában, hanem Ausztriában, Franciaországban és Spanyolországban is közösségi-kulturális célra kell fordítani az üreshordozó-eladások után járó jogdíjak egy részét. Csakhogy ezen pénzek elosztásáról, ahogy ezt Victor Máté, az Artisjus jogkezelő egyesület elnöke nyilatkozta az Élet és Irodalomban, nem állami szerv, hanem maga a jogkezelő vagy az általa alapított szervezet dönt. Az említett országokban tiszteletben tartják ugyanis a művészek civil autonómiáját. L. Simon a konferencián is hangoztatta viszont, hogy az állami mecenatúrán az érintett szakma ellenében kell módosítani, mert a művészek, akikről gondoskodni akar, akadályozzák a jó irányú változtatást. A külföldi vendégek ezen udvariasan átsiklottak, bár többen is hoztak példát civil kezdeményezésekre a saját mecenatúrájukban.
