Magyar csellista öt díjat is besöpört Genfben

A világ egyik legrégebbi és legkiemelkedőbb versenyén, a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen Várdai István nyerte el a húszezer frankos fődíjat. A fődíj mellett négy különdíjat is kapott: a közönségdíjat, a Pierre Fournier-díjat, a Coup de coeur Breguet elnevezésű elismerést (magyarul: Breguet kedvence), amely egy cd-felvétellel jár, valamint egy Breguet márkájú órát.

Az idei versenyen a 400 jelentkezőből 95-en jelentek meg, Magyarországot egyedül a 23 éves Várdai István képviselte. Az első fordulóban szólóhangszeres darabokat adtak elő a muzsikusok, majd a második és harmadik fordulóban zongorakísérettel kötelező és szabadon választott műveket szólaltattak meg.

A hétfő esti döntőben Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című versenyművét játszotta. Várdai Istvánt Fülei Balázs kísérte zongorán. Az ő játékukat a 2007-es moszkvai Csajkovszkij nemzetközi zenei versenyen is jutalmazták, akkor Várdai harmadik díjat nyert, Fülei pedig a verseny “legjobb zongorán közreműködő művésze” elismerést nyerte.

A verseny döntőjében az orosz Alekszandr Buzlovot, a német Peter-Philipp Staemmlert előzte meg a magyar csellista. A díjnyertesek ünnepi koncertjére 2009 tavaszán kerül sor, a döntősök számos rangos koncertmeghívásnak tehetnek eleget Európa-szerte.

A fődíjas a következő koncertévadban Magyarország szinte minden nagyvárosában fellép, januárban New Yorkban debütál, márciusban Kínában turnézik, májusban pedig Franciaországban vendégszerepel.

A Genfi Nemzetközi Zenei Versenyt 1939-ben alapították azzal a céllal, hogy a világ legkiválóbb ifjú zenészei mérjék össze tudásukat. Huszonhat kategóriában, a legkülönbözőbb hangszereken, énekhangon, vezénylésben, kamarazenében rendezik a versenyeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.