Halász szerint a kormánynak nem tehertétel a kultúra

17 milliárd forinttal többet, összesen 238,5 milliárd forintot szán a kormány a jövő évi kulturális és közösségi kiadásokra. A 2014-es kulturális költségvetés tervezetét Halász János, az emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára ismertette a sajtóval a Magyar természettudományi Múzeumban. Hangsúlyozta: sok területre több jut és sehova sem kevesebb.

Halász – aki felhívta a figyelmet:, hogy a Fidesz-KDNP kormány, az előzővel ellentétben évről-évre többet költ kultúrára, amelyet nem tehertételnek, hanem erőforrásnak tart – elmondta: a Magyar Állami Operaháznak jövőre 1,1 milliárddal juttatna több pénzt, az újrainduló (mint Halász kiemelte, az előző kormány idején bezárt) Erkel Színház munkáját segítendő, a Budai Vígadó helyén működő Hagyományok Háza büdzsjét 200 millió forinttal növeli a terv szerint, a felújítások és átalakítások folytatása érdekében.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ötvenmillióval kap többet, mint egy éve, a magánvállalkozásként működő, de államilag is támogatott Budapest Music Centernek 290 millió forint jut a költségvetésből a mostani állás szerint. A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énnekar és Kottatár Nkft 300 millió forintnyi többletre számíthat, a pluszpénz a működés színvonalának megőrzését szolgálja, a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány állami támogatása 500 millió forinttal növekszik, a zenekaroké és énekkaroké 630 millióval; a kisebb együttesek a fenntartó önkormányzatokon keresztül jutnak hozzá a pénzhez – tudatta a kulturális államtitkár.

A terv szerint 2014-ben, 1,840 miiliárd pluszforint erejéig a Budapesti Őszi és Tavaszi Fesztivált is megtámogatná az államtitkárság, az "anyagi források és a szellemi erők optimalizálása érdekében, a Robert Capa központ – amely egy beázás miatt csúszással október helyett várhatóan csak decemberben nyit meg – 198 millió forintra számíthat. A megyei hatókorű múzeumok 129,3 millió, a települési önkormányzatok által fenntartott muzeális intézmények 40 millió, az úgynevezett egyéb önkormányzati fenntartású és támogatású múzeumok 45,7 millió forintos plusz-támogatásban részesülnek. A múzeummal nem rendelkező települések kulturális ellátását a Magyar Nemzeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum szakembereinek tapasztalatain és intézmányhálózatán alapuló Országjáró múzeumok című projekttel segítenék, erre a célra plusz 293 miilió forintot szánnak.

A Magyar Természettudományi Múzeum működéséhez 100 millióval járulna hozzá az EMMI, mindenekelőtt az intézményhez csatolt, megújult, műemlékként számon tartott hatvani Vadászati Múzeumot támogatandó. A Zeneakadémi művészeti központként való működésére 500 millió forintot szánnak, a Magyar Művészeti Akadémia költségvetése kétmillárddal nő, így eléri a 4,5 milliárd forintot.

 

 

 

Halász János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.