A kormány elviszi a show-t

Váratlanul nyúlfarknyira sikeredett a könyves Márai-program működéséről szóló beszámoló a Könyvhetet megelőző sajtótájékoztatón a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Jankovics Marcell, a nagyszabásúnak indult, aztán a kormány által fokozatosan zsugorított könyv- és olvasástámogatási projekt mögött álló Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke csupán annyit közölt: megtörtént az első lépés.

A szakemberekből álló szépirodalmi és tényirodalmi kollégium kiválasztotta a kiadói ajánlatokból azt a 250-250 könyvcímet, amelyek közül a könyvtárak rendelhetnek a külön erre kapott pénzkeretükből (a kezdetben tervezett 1 milliárd helyett ez ma már összesen csak 400 millió forintot tesz ki ebben az évben).

A hírhez az NKA-elnök annyit tett hozzá, csütörtökön már olvasható lesz a Márai-program honlapján a címjegyzék. Hogy miért csak akkor (ha már egyszer kész a lista), és miért nem tudhattunk meg most többet róla, arra egy további információ a magyarázat: a Könyvhetet, illetve annak sajtótájékoztatóját rendező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) nem hívta meg a kultúráért felelős minisztert és államtitkárt a tájékoztatójára. Ezért az állami vezetők csütörtökön külön rendeznek erről sajtóeseményt. Úgyszólván elviszik maguknak a show-t.

Ettől még persze a csütörtök délután kezdődő és hétfőn koraeste záruló 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok nem indul rosszul. Mi több, kifejezetten színvonalasnak ígérkezik, főként, ha a megjelenő új művek számát, változatosságát tekintjük. Tarján Tamás kritikus szerint a tavalyihoz képest kevésbé lehet az irodalmi minőség fölhígulásáról beszélni, viszont mindinkább kitolódnak a tematikai határok. Az összesen 99 hazai és 18 határon túli kiadó mintegy 375 kötetnyi új kí-nálatában már régóta nemcsak (kortárs magyar) szépirodalom vagy ahhoz kapcsolódó esszé, életrajz, napló, elemzés található. Az idén például orchideákról éppúgy választhatnak könyvheti munkát az érdeklődők, mint a Távol-Kelet föltörekvő országairól. Az árak szerencsére nem sokat emelkedtek, noha a művek idei 2838 forintos átlagára a fizetőképes kereslethez képest nem csekély.

Az országos Könyvhét – évtizedek óta először kibővülve a vele egy időben zajló kolozsvári könyvünneppel – központi helyszínét ezúttal is a pesti Vörösmarty téren rendezik be. Itt hagyományosan a könyves standok között, az Oroszlános kútnál és a Vörösmarty-szobor mellett színpadot állítanak, ahol napestig tartanak a könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések, zenei események. Ezek moderálásában évek óta a Magyar Rádió népes kulturális riporteri gárdája működik közre. Most azonban csak hárman jönnek, külön engedéllyel. Érdeklődésünkre Jónás István, a közrádió vezérigazgatója írásban közölte: nem jött létre az a mecénási szerződés az MKKE és a közrádió között, amely alapján korábban a Könyvhét erőteljesen szólt a rádióból (számos élő közvetítésen kívül rögzítették a pódiumbeszélgetéseket, és a nyári hónapokban sugározták). Most nem lesznek tematikus műsorok, írja a vezérigazgató, noha a közszolgálat keretében a hírműsorokban, továbbá a Kultúrkör, az Esti séta, a Társalgó című adásokban beszámolnak a Könyvhétről is. És három könyvheti szerző dramatizált művét mutatják be.

A rádió vezetője mindezt sajnálkozva azzal magyarázta, hogy a könyves egyesülés nem kívánt szponzori szerződést kötni. Az MKKE-nél ezt nem kommentálták. Szakmai berkekből azonban úgy értesültünk, a közrádió előzetesen olyan – eleddig szokatlan – feltételeket, korlátokat szabott, amelyek ismeretében a rendezők jobbnak látták elállni a szponzori megállapodástól. A közrádió ezért több mint egymilliós bevételtől esett el. A könyvheti színpadok műsorát zavartalanul megtartják – a többi között volt rádiós szakemberek, színészek közreműködésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.