Bármely város utcáját megszépítő látvány helyett mára afféle szükséges rossznak számítanak a kirakatok. Sok bolton az látszik, hogy leszívesebben lefóliázná a kirakatát, hogy ne kelljen vele bajlódni (van, amelyik így is tesz), mert vevőt nem attól remél, hogy az a vonzó kirakatát látva ellenállhatatlan vágyat érez bemenni az üzletbe.

A szerkesztőségünk új helyén, a Corvin negyedben végigsétáltam a plázában, és alig-alig találkoztam olyan kirakattal, amelyik egy kicsit is érdekes, hívogató lett volna. Pedig itt aztán vonulnak az impulzusvásárlók le-fel. Ráadásul a bevásárlóközpontban többségében olyan üzletek vannak, ahol se a pénz, se a szakértelem nem hiányzik ahhoz, hogy kihasználják a kirakat adta lehetőségeket.

Ha pedig kimerészkedünk az egykor Budapest kereskedelmi főutcájának is számító Nagykörútra vagy az azt keresztező Rákóczi útra, akkor a látvány már egyenesen siralmas. Utcahossznyi szakaszokat lehet úgy sétálni, mintha egy több évtizedes időutazást hajtanánk végre. A budapesti kirakatnéző sétáknak kevés tere maradt. Nincs miért meg-megállni. A Nagykörút még nem ébredt fel, a Rákóczi út talán örökre elaludt, a Váci utca turistakorzóvá vált, az Andrássy út luxussugárúttá válását a válság megakasztotta.

Van rá magyarázat, miért éppen a piacgazdaság csaknem negyedszázada tette gyakran olyanná a magyar kirakatokat, mintha raktárak lennének, de azért örülni nem kell neki. Szebb lenne a főváros és minden település vonzó kirakatokkal. Akár még ösztönözhetnék is a városvezetők erre a kereskedőket, akik közül ma kevesen használják komoly reklámeszközként a saját portáljukat. A hipermarketeknek erre nincs szükségük, a láncba szervezett üzletek pedig reklámjaikkal, szórólapjaikkal házhoz viszik a kirakatukat azt remélve, hogy mire a bolthoz ér a vevőjük, már tudja, mit akarnak neki leginkább eladni.

De amikor a kép készült, 1971-ben még "dübörgött" a kirakatrendezés. A Szász Ferenc Iparcikk Kereskedelmi Szamunkásképző Iskola kirakatrendező tagozatának 60 végzős diákja közül láthatunk néhányat, amint éppen készítik a "szintvizsgakirakatukat". Maga az iskola még ma is dübörög, jogelődjeivel együtt éppen 125 éve képzi a hazai kereskedőket Budapesten, a 100 éve átadott patinás, VIII. kerületi épületében, de kirakatrendező tagozatnak már nem láttam nyomát az internetes kirakatában. Igaz, nem az a dolga, hogy munkanélkülieket képezzen, hanem hogy olyan szaktudást adjon a leendő eladók kezébe, amit az alkalmazóik használni is akarnak.

A kirakatrendezési képesség, szaktudás manapság nem tartozik ezek közé. Sokszor azon is elgondolkodom, mi is tartozik ezek közé egyáltalában, hiszen jó, a betérő vevőben lehetőséget látó, annak valamit eladni akaró eladóval elég ritkán hoz össze a sors. Lehet, hogy én gondolom rosszul, de ha boltom lenne, akkor fontosnak érezném, hogy eladni képes eladókat vegyek föl, ne legfeljebb visszaköszönni tudó unott biorobotokat minimálbérért.

A kirakatok és a rosszkedvű eladók sivárságából azért néha előtűnik a remény. Nemrégiben például egy cipőboltban este nyolckor egy nagyon kedves, fiatal eladó olyan előadást tartott nekem az ott árult lábbelik tulajdonságairól, hogy azt mondtam neki: most inkább kimegyek, mert ha még egy percet maradok, akkor biztosan rábeszél a jakbőrből készült méregdrága cipőre. A jakokról addigra ugyanis már olyan mélyreható ismeretekre tettem szert, hogy egyértelműnek látszott: ennek a cipőnek az élettartama szinte bizonyosan hosszabb lesz az enyémnél. Az a lány kereskedőnek született, ő is tudta és én is, amikor kimentem a boltból, hogy előbb-utóbb venni fogok egy jakbőrcipőt.

Ehhez az élményhez azonban először be kellett mennem a boltba, ahová korántsem azért tértem be, mert a kirakatba óriási jakot tettek. Igazából nincs is kirakat, az már a bolt, az üvegportálon benézve a plázákban sokszor már ezt látjuk, csak egy lábjegyzet a kirakatszerűség – atavisztikus reflexből. Magától biztosan nem éled fel a hazai "kirakatipar", pedig mekkora lehetőség, mennyi négyzetméter szemmagasságban. Akár a hazai reklámszakma is megláthatná benne az esélyt – ha másét nem, legalább a városszépítését. A "szociban" a kirakatrendezés afféle beugrónak is számított a reklámszakmába, például így kerülhetett valaki a hirdetések közelébe. Az akkori reklámlehetőségek között ráadásul egy-egy kirakat akár innovatívabb, kísérletezőbb is tudott lenni, mint egy reklám.

Bizakodásra az adhat okot, hogy a kereskedelem folyton változik, a már halódó eladási formákról, módszerekről időnként kiderül, hogy mégiscsak jók azok a vevőfogásra. A kirakat azoknak lehet üzlet, akik a nagy reklámcsatazajban nem érik el a vásárlóikat. A szép kirakatos bolt azoknak való, akik szeretik az igazi üzletet, ahová nem csupán azért megy be az ember, mert venni akar valamit, hanem azért is, mert jó érzés ott lenni.

Kirakatrendezők vizsgája