Mint az említett konferencián kiderült, e tárgycsoport mellett mindmáig elment az épületcentrikus műemlékvédelem. A harangokat már jó ideje kutatják, és a történelmi darabokat a kétezres évek eleje óta egyedileg védik is. A toronyórákat viszont még csak most kezdik fölmérni, rájuk vonatkozó szakirodalom alig van.

Ami van, annak jelentős részben Takács József a szerzője, aki jó ideje foglalkozik a hazai toronyórák történetével. Tőle tudhatjuk, hogy már a XV. századból is vannak forrásaink magyarországi toronyórákról, Bártfáról, Nagyszebenből és Kassáról például. Újkori elterjedésüknek hazánkban két fénykora volt: az 1750-es évek végétől 1811-ig , majd pedig 1888-től 1914-ig. Míg az első korszakra a kézműves módszerekkel készült órák jellemzőek fekete arany, majd fehér-fekete számlappal, addig a második korszakban a toronyórák java része külföldről behozott gyáripari termék, olykor már átlátszó, gázlánggal hátulról megvilágított számlappal. A külföldi gyártók közül itthon a müncheni Johannes Mannhardt és a bécsi Schauer gyár a legjelentősebb. A XIX. század végére a magyar gyártók is megerősödnek, főleg Budapesten, köztük például Mayer Károly óragyára. Takács József szerint a múlt századfordulón a székesegyházakba jellemzően külföldről rendelt órák kerültek, míg a városházák toronyóráit többségükben magyar műhelyben készítették.

A régi toronyóra szerkezeteket sok helyen még ma is megtaláljuk. Takács József tudomása szerint a hódmezővásárhelyi református Ótemplom tornyában található a legrégibb magyarországi darab, amely a nagyecsedi Károlyi kastélyból került Hódmezővásárhelyre, 1722-ben. E műszaki kuriózumok védelme azonban eddig nem volt biztosítva. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa, Turok Margit tulajdonképpen önszorgalomból szervezte meg gyakorlati idejüket töltő egyetemistákból azt a csoportot, amely idén nyáron végigjárta a nyugati határszél 195 települését, régi toronyórák után kutatva.

A csapat létrehozását és a feltárás megindítását egy kollégája, Paszternák István felfedezése ösztönözte, ő ugyanis Sajószentpéteren egy 1757-ből való toronyóra-kuriózumot fedezett fel. S ha valahol ilyen kincs bukkan elő, bizonyára rejtőzhetnek még hasonlók másutt is. A csoport 25 régi órát talált és jelölt meg táblával Szombathely, Kőszeg és Sopron környékén. Többségükben XIX. századiakat, melyek a reformkortól a XIX. század végéig készültek. Közéjük tartozik például a soproni Tűztorony órája vagy az ágfalvi katolikus templom még mechanikusan vezérelt órája.

A régi toronyórákat, ahol egyáltalán megmentik, ma már elektromos vezérlésre állítják át. Kívülről nézve nincs ezzel semmi baj, de belülről az átalakítás miatt mégiscsak elvész a szerkezet eredetisége, szelleme. Épp ezért az egyetemisták által feltárt órák közül szakértők kiválasztják majd azokat, amelyeket egyedi értékük miatt védetté fognak nyilvánítani, s ezeket tilos lesz felújítás alkalmával modernizálni. Legalábbis a helyén kell megőrizni a régi szerkezetet. A felmérést idén Borsodban szeretnék folytatni, ahol a legnagyobb mennyiségben maradtak meg egyházi emlékek. Magyarország védett harangállományának 51 százaléka például Borsod-Abaúj-Zemplénben található.
Kovács Jenő székesfehérvári órásmester, a Fehérvár nevezetességének számító bábjátékos óra készítője saját óramúzeumában hat régi toronyóra szerkezetet mutat be. Ezek is templomtornyokból valók. Itt található például a szentendrei vártemplom 1700-as években készült óraműve vagy a bicskei katolikus templom 1883-ból származó, Budán gyártott időmérője. Ezeket akkor mentette meg a kidobástól, amikor egyházi megrendelésre modern, kvarcvezérlésű berendezést épített a helyükre. Nála még mindig jobb helyük van, mintha vasgyűjtők vagy épp régiségkereskedők viszik el, hogy aztán külföldön értékesítsék. Ausztriában, Németországban ugyanis ezek az órák a felújítás után megbecsült díszei például szállodák előcsarnokának.

Mint Kovács úr mondja, többen is foglalkoznak az országban toronyóra szereléssel, de közülük mindössze ketten tanulták az órás mesterséget. Az egyik ő maga, a másik pedig egy kecskeméti mester. A többiek elektromos szakemberek, akik sokszor folyamodnak órás szemmel szakmaiatlan megoldásokhoz. Mindenféle műanyagdobozba építik be a saját maguk által kitalált szerkezetet, előfordult, hogy kerékpár lánckereket alkalmaztak a mechanikához vagy a vezérléshez kvarc ébresztőórát.

További problémát jelent, hogy sokhelyütt mobiltársaságok bérlik a templomtornyot, és az antennák útjában lévő régi óraszerkezetet - ha az már amúgy sem működik - eltávolítják, félredobják. Vannak aztán tornyok, melyekbe évekig nem mennek fel, nem takarítják az órát. Mert nincs is, aki rendszeresen fellépcsőzzön hozzájuk. Pont ez a mechanikus szerkezetek megmentésének egyik akadálya, hogy nincs aki kezelje, felhúzza őket, naponta fölmásszon hozzájuk 100-120 lépcsőfokot. Ezért is állnak át elektromos vezérlésre. De Kovács úr szerint az volna az ideális, ha a régi mechanikákat a helyükön lehetne működőképesen megőrizni. Szívesen adna szakmai segítséget ehhez az egyházaknak és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak.

Óra