A gyémánt varázsa a Csengery utcában
Már túl volt a hatvanon jócskán, amikor a fotót csinálta, és még jó pár évet dolgozott. Nincs a magyar huszadik századnak olyan pillanata, amelyről ez az egykori asztalos, bútortervező, szocialista képzőművész ne hagyott volna emléket. Sok fotója (köztük A traktoroslány) egyenesen ikonikusnak mondható: de fotózott ő termelési riportot, pártvezéreket, művészeket, tudósokat. Is.
Szóval Rév elment egy másik munkásmozgalmi veteránnal, Máté Györggyel egy kisriportra az Órások Szövetkezetébe, ahol – tudjuk meg az írásból – briliánsokat csiszolnak a szorgos magyar munkáskezek. Máté és Rév korábban is dolgozott együtt: közösen járták be Vietnámot az ötvenes években. De Révnek azelőtt volt már egy másik nagy ázsiai kalandja, 1956-ban Kínát járta végig Patkó Imrével, sőt eljutottak Tibetbe is. Máté pályája is kalandos. 1956-ban az írószövetség párttitkára volt, egy időben szatirikus karcolatokat, krokikat írt, de erősen kötődött Vietnamhoz. Már nyugdíjas volt, amikor 1973-ban kiküldette magát a fegyverszüneti ellenőrző bizottságba. Tudott franciául, úgy hallottam egy régi kollégától, hogy francia nevelőnője volt.
De térjünk vissza Máté György 1971. májusi riportjához. A szerző finnyásan nyúlt a kérdéshez, igazából nem tetszett neki, hogy a szocializmust építő Magyarországon ilyen burzsoá-feudális luxussal foglalkoznak a Csengery utcában. Leírta azért szorgalmasan, honnan érkezik a gyémánt (Dél-Afrikából), mi az a briliáns, és hogy miként csinálják. Különösnek tartotta, hogy a csiszolók brilnek nevezik az ékkövet. Megnevezett egy fiatal munkásnőt, Hasenfratz Máriát (furcsállta a nevét), aki itt tanulta ezt a szakmát. Máté György a riport végén még megírta, hogy az Órások Szövetkezetében csiszolt gyémántokból hamarosan a magyar ékszerekbe is kerül. De azt még hozzátette, érzékeltetve a lehetőségeket és arányokat, hogy „százezerből még is vissza is adnak”.
A történet igaz, de mégsem úgy, ahogy annak idején ebben a lapban megjelent. Az Órások Szövetkezetében valóban volt akkor egy gyémántcsiszoló műhely, a csúcson talán százan is dolgoztak benne. De a nyerskő, amelyet itt briliánssá csiszoltak, aligha került a magyar hölgyekhez: visszavitte Belgiumba Hoffman úr, a külföldre szakadt magyar, aki az akkori szövetkezeti vezetőkkel megállapodott a bérmunkáról. Ezt Kreuz Lászlótól tudjuk: ő és kollégája, Putz Vince ezekben az években pályakezdőként dolgozott a szövetkezetben. Vince maga is gyémántcsiszoló volt. A dolgozók egy része az Állami Pénzverőből került át az Órások Szövetkezetébe. A pénzverdében egy holland számára végezték a bérmunkát – tudom meg –, a szövetkezetben viszont egy belga mester, Paul de Kuyper tanította be az első munkásokat, akik aztán a többieket okították a gyémántcsiszolásra.
Beszélgetőpartnereim szívesen mesélnek a mai angyalföldi ipari gyémántszerszám-üzemben a maguk tanulóéveiről, de nincsenek elragadtatott emlékeik a briliáns-csiszolásról. Ez ugyanis érdekes, igényes, de embert próbáló és a csiszolónak kevéssé jövedelmező munka. Magyarországra többnyire a pici köveket hozták, hozzák, ebből aztán kevesebb jut a megmunkálónak is – tudom meg.
Az órásszövetkezetben foglalkoztak ipari gyémánttal is, és beszélgetőtársaim azt mondják, nekik ez jobban megfelelt. Ezért amikor a régi cikk elkészülte után tíz évvel megnyíltak Magyarországon a vállalkozási lehetőségek, néhány kollégájukkal együtt önálló útra léptek. Először a Szerencsi Lenin Mezőgazdasági TSZ-t keresték fel az ötlettel. Ott be is fogadták őket, kaptak százezer forintot, és megindulhatott az ipari gyémántmegmunkálás, mint tsz-melléküzemág. (Emlékszik még valaki erre a fogalomra? Arra, hogy a hatvanas évektől fogva ezek a „kócerájok” könnyítették meg sok magánember, háztartás és ipari nagyvállalat dolgát? Termeltek, konstruáltak, és az emberek eközben pénzt kereshettek. A magyar szockap rendszernek ez volt a kezdete a maszekok, bedolgozók és gebinesek mellett és mögött…)
Az akkor megkezdett vállalkozás szerencsére ma is létezik. A melléküzemágból szövetkezet lett, a szövetkezet aztán kft-t alakított egy német szakmai befektetővel. Megnéztem a gyáracskát: a mai magyar gépiparnak gyártanak, javítanak gyémántszerszámokat. A hazai autóipar beszállítói, golyóscsapágygyár, öntvénygyártók és mások dolgoztatnak velük.
