Van-e értelme a klasszikus festményeikkel és régészeti leleteikkel büszkélkedő múzeumoknak nyárról-nyárra a Szigetre vonulniuk – ezt többen megkérdőjelezik. Szerintük ez a fesztivál a zenéről szól, a sörről meg a lazulásról, kit érdekelnek a rekkenő hőségben a kirakók, a kérdőívek meg a kártyajátékok.

Az mondjuk, igaz, hogy a Múzeumi Negyedben – a Party Sátras koncertekkel és a lacikonyhás standokkal ellentétben – most sem tolonog tömeg. De a Néprajzi palccán épp egy heavy metal egyenruhás, vidám csapat fényképezteti magát magyar népviseletben. Finnek. Az Aquincumi Múzeum sörpadjainál angol lány malmozik egy római rabszolgával, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) festmény-repróinak oválisra vágott lyukaiból pedig két francia lány kukucskál. Szóval a szigetelő múzeumok leglelkesebb látogatója jellemzően külföldi. És bár fogalma sincs, ki festette azt a kanapén könyöklő libanoni emírt, akinek szakállas-turbános feje helyén most kinézhet, vagy ki az a Berény Róbert, akinek Csellózó nőjével szintén fotózkodhat, mindent kipróbál és mindet élvezi.

Ugyanitt, az MNG ponyvája alatt híres műveknek – például Rippl-Rónai sokáig elveszettnek hitt Kalitkás nőjének vagy Mányoki Ádám híres Rákóczi-portéjának – kell megfesteni a másik felét. A kartonokra ugyanis csak a remekek másolatainak egyik fele van fölragasztva, a befejezést az ügyes kezű szigetelőktől várják. És az efféle még a könnyebb feladatok közé számít a negyedben.

Az Aquincumi Múzeum előtt grasszáló, gladiátornak öltözött fiatalembereknél sokkal nagyobb szégyenben maradok, mint azt a tesztíráshoz hozzáfogva sejtettem. Ezek a fiúk úgy darálják a római kor összes fegyvernemét, csatáját, építészeti újítását, társasjátékát de még kulináriáját is, mintha tényleg onnan pottyantak volna ide, a Hajógyári Szigetre. Hogy mégse maradjon olyan kínos a kérdőívem, a szabadidejében thraex és hoplomachus fegyvernemekben küzdő harcos, Máté István Botond súg, s a teszt végére olyannyira összemelegszünk, hogy még a római nevét is elárulja. Hiberius. Vagyis téli, fagyos. Mielőtt kifogást emelhetnék, Botond elmagyarázza, hogy egyesületükben, a Familia Gladiatoria Pannonicában a neveket kalapból húzzák, így voltaképpen nem ők, hanem Fortuna istennő az, aki választ.

Csodák csodája, a tesztem hibátlan. Jutalmam lehetne múzeumi belépő, meghívó a szeptemberi Nimfa-ünnepükre, én mégis a harmadik nyereményt, a hennafestést választom. Pedig még nem is tudom, hogy a római díszítőmintát egy borostyánlevél-koszorús, tógás dalia pöttyözi majd a kézfejemre. Az olasz Diego ragyogóan beillene patríciusnak, pedig archeobotanikus. Korábban a szentendrei úti múzeumban volt ösztöndíjas, azóta is szívesen jár vissza ide.

Nemzetközi a hangulat a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) sátrában is. A József Attila fényképével megnyomott – ajándékba elvihető – kártyácska sarkába olasz zászlót szerkesztettek a muzeológusok, a költő portréja melletti vers címe pedig úgy szól: Mamma.

– A tavalyi Sziget után beláttuk, hogy a játékainkat és a feladványinkat érdemes több nyelvre lefordítanunk, mert a délutánonként erre csalinkázó fiatalok nagy része nem tud magyarul – magyarázza a PIM sajtóreferense, Erlitz János. Kiderül: sokan jönnek, akiknek fogalmuk sincs a magyar irodalomról, mégis szokatlanul kíváncsian ülnek be hozzájuk átlapozgatni egy-egy magyar költő albumát. És folyton kérdeznek: miért halt meg ilyen gyorsan, hogy lehet, hogy ennyi nője volt, miért kellett koplalnia. De érkezett Erlitzékhez olyan külföldi apuka is, aki kimondottan József Attilát kereste, meg akarta mutatni fiának az egyik versét. Van, aki azzal szórakozik itt, hogy írók matróz-inges, rövidnadrágos gyerekkori portréit pászítja az ötven-hatvan évvel későbbi, őszes halántékú arcképekhez, más költő-kártyával, kockakirakóval vagy a karikatúra-felismerőssel játszik.

A Semmelwis Orvostudományi Egyetem sátrában koponya fogai közé kell bedobnunk a piros golyót, hogy nyomon követhessük az élelem útját a gégecsővel imitált beleken át, egészen a vécécsészéig. Egy testrészekkel telerajzolt táblán pedig régi bonctani szakszavak jelentésére adhatjuk le tippjeinket. Például, hogy a szaporítómag kifejezés szőrtüszőt, petesejtet vagy spermiumot takar-e, a gömböc vakbelet, vastagbelet vagy gyomrot jelentett. Eggyel odébb, a Néprajzinál sztereotípiák ledöntögetésére vállalkozhatunk, amint a kicsipeszelt műtárgyfotók származási helyét saccoljuk. A cél, hogy jó nagyot nézzünk, amikor kiderül, hogy az afrikai amulettnek hitt szobrocska valójában sámánszobor a szibériai sztyeppékről. Amiről úgy sejtettük, ázsiai termékenységi figura, az egy kéteurós alsó-ausztriai vásárfia, a tadzsiknak vélt vudu baba meg itt készült a kalocsai női börtönben, csak hogy gyorsabban peregjen az idő.