- Azért vagyunk itt mi, aprók, hogy megismerjük a nagy szimfonikus zenekart. Először is köszönjünk egymásnak: mondjátok együtt hangosan, hogy Szerbusz zenekar! Aztán ők válaszolnak nekünk - kéri a több csoportnyi budapesti óvodást Lukácsházi Győző a rádió 6-os stúdiójában. A kórusban elharsogott köszönésre a zenekar egy frappáns tussal válaszol, amely a gyerekek nagy részének szemlátomást újdonságot jelent. Később kiderül, nem csalt a szemünk: alig néhány kisfiú és kislány jelentkezik, amikor a "műsorvezető" azt kérdezi, ki járt már klasszikus zenei koncerten.

A cél pedig éppen ez: olyan gyerekekhez is közel hozni a klasszikus zenét, akik egyébként nem biztos, hogy találkoznának vele. A rádió tavaly indított programja keretében idén ötven koncertet rendeznek majd, amelyeken budapesti óvodák hatéveseit látják vendégül.

A 35 perces koncerteken mindent az alapoktól kezdenek: miután a zenekar visszaköszönt, Lukácsházi Győző ismerteti a "szabályokat", vagyis azt, hogyan illik viselkedni a hangversenyen. - Úgy tiszteljük meg a zenészeket, hogy nem beszélgetünk, amíg ők játszanak. Ha úgy érezzük, hogy vége a muzsikának, és tetszett, amit hallottunk, megtapsoljuk őket - kéri a gyerekektől, akik szót is fogadnak, csupán egy-két apróságot kell csendre intenie a rendhagyó zeneóra alatt.

A gyerekek érzik, hogy partnerként bánnak velük, és végig aktívan részt vesznek az eseményekben. Amikor például elhangzik a kérdés, hogy vajon hogyan is fog működni ez a zenekar, mi hiányzik még, egy kislány készségesen közli: a karmester! Sőt vállalkozik is arra, hogy vezényeljen: annak a kérésnek ugyan nem tud eleget tenni, hogy szúrósan végignézzen a zenészeken, de némi segítséggel remekül int egyet-kettőt a pálcával. Ezután megérkezik az igazi karmester, Steven D'Agostino, akinek vezényletével elhangzik a Diótörő egy részlete.

Ezután az egyes hangszercsoportok, hangszerek következnek. A gyerekek lelkesen találgatják, mi lehet az éppen magasra tartott darab: kisbőgő, gitár, furulya, fújó, kistuba, és még számtalan más létező és nem létező hangszernév is elhangzik. A zenészek mindegyiket meg is szólaltatják, hogy a hangjukat könnyebben meg lehessen jegyezni, gyakran rajzfilmzenék dallamait játsszák. A fagotton az esti mese szignálja, a harsonán a Mézga család főcímdala szólal meg. A gyerekek azt is a legnagyobb természetességgel nyugtázzák, hogy a fafúvósok a kiscsirkéket, az ütőhangszerek meg a mennydörgést, a villámlást keltik életre. Közben az is kiderül, mit jelent a piano, mit a forte - utóbbit lelkesen kiabálják, olyan hangosan, hogy a zenekar egyes tagjai futásnak eredjenek...

Úgy tűnik, a rendhagyó koncert végére mindenki közelebb került kicsit a zenéhez, többen közelről is megmustrálják még a koncerten nem használt, ezért tokjában pihenő hárfát is, odakint pedig jó néhányan kijelentik, hogy szeretnének megtanulni hegedülni - de olyan is akad, aki a tubát választaná. Egy biztos, Lukácsházi Győző koncertzáró kérésének boldogan eleget tesznek, és otthon még hetek múlva is úgy kezdenek majd mondatokat: képzeld, amikor a koncerten voltam...