A függetlenek bojkottálják Fekete Györgyék pályázatát

Bár a Független Előadó-művészeti Szövetség több körben is nyílt vitára hívta Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémiától nem érkezett érdemi válasz a kezdeményezéssel kapcsolatban. Az MMA működését továbbra is elfogadhatatlannak tartják, ezért a FESZ 68 tagja és további csatlakozók bojkottálják az intézmény által kiírt, 2013-as pályázatokat.

Mint közleményükben írják: a jelenlegi pénzügyi helyzetükben – amikor szervezeteik még a tavalyi kiemelt művészeti célú pályázatokon nyert támogatást sem kapták meg az illetékes minisztériumtól, valamint nem érkezett megnyugtató válasz arról sem, az idei támogatásukat érinti-e a zárolás – komoly áldozat egy ilyen pályázati lehetőség bojkottálása. Az MMA-val fkapcsolatos bárminemű együttműködés azonban szakmai és állampolgári meggyőződésükkel nem egyeztethető össze. Döntésüket itt indokolják.

A nyílt bojkottot, melyhez kedd éjfélig (a pályázat leadási határidejéig) várják a további csatlakozókat, a Független Előadó-művészeti Szövetség kezdeményezte 68 tagszervezettel és egyéni taggal. Az aláírók között van a Frenák Pál Társulat, a FÜGE Egyesület, a Gergye Krisztián Társulata, a HODWORKS, a Hólyagcirkusz Társulat, a HOPPart Társulat, a KÁVA Kulturális Műhely, a KOMA, a Krétakör, a Manna Egyesület, a Maladype Színház, a Nézőművészeti Kft., az Ördögkatlan Fesztivál, a PanoDráma, a Pintér Béla és Társulata, a Proton Színház, a Stúdió K Színház, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Táp Színház, a Természetes Vészek Kollektíva, a Tünet Együttes. További csatlakozók: a „7óra7” portál, a Revizor” portál és a „Színház” folyóirat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.