A Fantom visszatért
Ítészeknek meg lehet tiltani, bloggereknek nem, hogy színházi előadásokat a premier előtt, a nyilvános próbák alapján minősítsenek. Így fordulhatott elő, hogy mire kedd este először gördült fel hivatalosan is a függöny az Adelphi színházban, A szerelem örök című új Andrew Lloyd Webber-musicalről megsemmisítő vélemények láttak napvilágot. Előzetesen soha nem verték el ilyen mértékben a port egy darabon világbemutató előtt, ami különösen bizarr annak fényében, hogy a közönség látatlanban 9 millió fontot költött előzetes jegyvásárlásra.
A Szerelem örök, az 1986 óta műsoron lévő, filmvásznon is megörökített Operaház fantomja folytatása az eredeti show eseményei után tíz évvel játszódik. A Fantom Párizsból a manhattani Coney Island-re tette át a székhelyét, ahol Phantasma néven Vidám Parkot hozott létre, bűvészként maga is nagy sikert aratva. Párizsi pártfogoltját, Christine-t nem képes elfelejteni, és amikor megnyitja új operaházát, ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki, hogy jöjjön el és lépjen fel. Christine nem tudja, ki rejlik a meghívás mögött, és már csak azért is vállalkozik a feladatra, mert férjéből, Raoulból rosszkedvű alkoholista és szerencsejátékos lett. Az első felvonás nagy felfedezése, hogy Christine tízéves kisfia, Gustave egy szenvedélyes párizsi éjszaka eredménye, és nem a megkeseredett Raoul vére.
A brit országos napilapok szerda reggeli kritikái meglehetősen fanyalgóak, azt a benyomást keltik, mintha nem érte volna meg a közel másfél évtizedes felfokozott várakozás a Fantom folytatására. A The Times-ban Benedict Nightingale azt emeli ki, hogy „ez a Fantom nem az a fantom, akit ismertünk. A pokolban porrá égett méregköpő New York-ba érkezése óta nyilván részt vett egy dühkezelő tanfolyamon. Tiszteletreméltó gentleman, buzgó impresszárió és rövid idő alatt gyengéd apává is válik. Még az arcát egykor elcsúfító seb is rendezettebb".
A The Daily Telegraphban Charles Spencer bevallja, hogy „aggodalommal" várta a Fantom második kiadását, hiszen a „folytatások gyakran bizonyulnak az eredeti mű halvány árnyékának és magukon viselik a tehetség kiárusításával járó leplezetlen pénzhajhászás orrfacsaró bűzét. Sokatmondó tény, hogy még Lloyd Webber legelszántabb hívei is elfordultak az új showtól". A szerelem örök Spencer számára „egy régi időkból visszamaradt ereklye".
A kritikák sokkal kegyesebbek Lloyd Webber változatlanul fülbemászó, gazdagon hangszerelt zenéje, mint a minden gonoszságot, horrort és pszichológiai sötétséget nélkülöző sztori iránt, noha utóbbit négyen jegyzik, köztük maga a prosztatarákjából lábadozó Lord Webber, Ben Elton és Frederick Forsyth. Jó minősítést kapnak a díszlet, a világítás és a jelmezek is, de ahogy a The Guardian-ban Michael Billington emlékeztet az egyik dal szövegére, „a gyémántok soha nem csillognak fényesen, ha nincsenek a megfelelő szögbe állítva". Ha Lloyd Webber partitúrája tele is van drágakövekkel, végeredményben egy musical csak annyit ér, amennyit a cselekménye. Ha a librettó felért volna a dallamokkal, fantasztikus, és nem egy pusztán „kellemes" estét töltött volna a színházban.
A Hello magazin, amely természetesen elsősorban arról számolt be, milyen celebritások vettek részt az ősbemutatón, azzal vigasztalja Andrew Lloyd Webbert, hogy 1986-ban az eredeti Fantomot sem szerették a kritikusok, mégis 3,3 milliárd fontot hozott be azóta világszerte a jegypénztáraknál.
