A húszas évei derekán Miki357 az évezred fordulóján nagyon aktuális street art dokumentálásával hívta föl magára a figyelmet. Már akkor sejteni lehetett, hogy az ambiciózus fiatalembernek nem lesz elegendő egyedül ennek a szubkultúrának a megfigyelése és rögzítése, mindamellett, hogy a mai napig rendre fel lehet fedezni munkáiban ez irányú elkötelezettségét. Ezt a megállapítást berlini kiállítása újfent alátámasztja.

„Miki357 barátunk minden munkájából sugárzik a „labour of love”. Egyszerűen szereti, amit csinál. Olyan lencsén keresztül szemléli az életet, amely művészeti alkotásainak mélységet és egyfajta többletértelmezést ad, mindamellett, hogy teljesen egyedi felfogásban láttat. Mind fotó-, mind mozgóképes munkáiban erőteljes szerepet kapnak az ellenpólusok: a fények és az árnyékok, a lassú és a gyors, a zoom és a total, a rend és a fegyelmezetlenség, vagy akár a nyugalom és a vihar. Egy érzékeny és nemes lelkű művészről beszélünk, aki vagányságával és földre döntő humorával egyaránt lekap bárkit a lábáról” – jellemezte a kiállítót Baksa-Soós Attila író.

Can János Togay, a .CHB vezetője, megnyitó beszédében kidomborította, milyen fontos szerepet játszanak Miki357 életében a számok. A ’HTC357’ elnevezésű, egy évet felölelő fotósorozat koncepciója a fantázianévben szereplő darabszámú mobiltelefon-fénykép bemutatása egy hozzávetőlegesen tízméteres falon. Intim, vidám és színes képek, melyekből sugárzik az életöröm, a humor és a részletek megfigyelésének különleges tehetsége. A fotókon lányok, sztárok, fiúk, tárgyak, zenészek, feliratok és sok-sok szín tobzódik. Összerendezésük mégsem random módon történt, hanem egyfajta érzelmi szál, láthatatlan fonál vezeti az európai nézelődőt balról jobbra, az arab szemlélőt pedig valószínűleg inkább jobbról balra. Egyébiránt mind a két irányból működik a fotósorozat, amelynek legmeghatóbb fotói a művész kisfiának születése idején készült felvételek, a legbotrányosabbak pedig a Soerii & Poolek zenekar parádéi.

Közvetlenül a ’HTC357’ fal másik oldalán egy merőben eltérő fotóanyag, a ’13’ vár a látogatóra. A kontraszt nem is lehetne nagyobb, nem is lehetne kirívóbb, de hát ugye Berlinben vagyunk, a kontrapontok városában. A ’13’ nagyméretű, fekete-fehér portrék gyűjteménye. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy 13 darab portréról van szó. Jancsó Miklós másfélszer másfél méterben gondolkodik kétségek közepette, Hámori Gabriella törékeny fehérben jelenik meg, Papp Szabi és Kovács Geri elégetik tekintetükkel a fotópapírt. A kiállítás május 6-ig látható a .CHB-ben.

Jancsó Miklós