A 40-50 százalékos árengedmény fölöttébb csábító volt, az asszonyok egymást ölték a karton-, a selyem- és a könnyű szövetruhákért. Kettesével-hármasával vitték a blúzokat, a szoknyákat meg a ballonkabátokat.

08.18. Kéthetes áruház, 1968. június; fotó bánhalmi jános készült 6806

Ez volt az a ruhadarab, mely hitelessé teszi a közel félévszázados hírt, személyes életsorsom alakulásában is fontos szerepet játszott. A ballonkabát legalább olyan megfejthetetlenül fontos kelléke volt a szocializmusnak, mint a nejlonharisnya vagy a szódavíz. Aki nem vajszínű ballonkabátban indult Húsvétkor locsolkodni – melyen oly jól tudott mutatni a vörösborfolt vagy a szétkenődött fasírt nyoma –, alacsonyabb rendű személynek bizonyult, olyasvalakinek, aki nem ad magára, s nem képes haladni a korral, de legfőképp a divattal. A korosodó felnőttek a Ceglédi Vasutas NB III-as tavaszi és őszi meccsein sötétkék ballont viseltek, egyenruhának minősült ez, melynek lifegő alja a Csontos és Liptai nevű futballisták góljai okozta fröccsmámor következtében szépen be tudott akadni a Fecske bicikli olajos láncába (e pompás közlekedési eszközzel a Szovjetunió segítette ki a kábé ezerszer jobb minőségű Csepel-cangát gyártó Magyarországot).

A ballonkabát a magamfajta suttyó gyereknek is vágyálma volt. Úgy képzeltem hatvannyolcban, hogy ha nekem egyszer ilyenem lesz, felérek a csúcsra, s teljes jogú tagja lehetek szép magyar hazámnak. Ez lehetett az oka annak, hogy anyám nem az Üllői úti nagyker-csatába indult júniusban, hanem Cseszkóba ment a barátnőjével, hogy gatyákkal és bugyikkal teletömött táskákkal térjen vissza, majd a holmit értékesítve családunkat is bekapcsolja az új gazdasági mechanizmus véráramába (Dr. Agy tévés magyarázatából szűrhette le, hogy neki feltétlenül Losoncra kell utaznia). Utólag azt mondom, minden bizonnyal jobban járt volna, ha Pestre megy, s a nagyker udvarán megküzd a fővárosi hölgyekkel. Anyám szép, erős és kemény vidéki asszony volt, egyáltalán nem lett volna esélytelen.

– Ezt neked hoztam – mondta mosolyogva, s elém tette a vágy titokzatos tárgyát, a világoskék színű, barna focigombokkal díszített, cseszkó gyártmányú ballont. Melynek egyik gombját rögtön áruba bocsátottam. Egy Albert Flóris és egy Farkas Jancsis gombfocifigurát kaptam érte, s hálával gondoltam Dr. Agyra, aki azt tanította a hiány népével, hogy az üzlet az egyik legfontosabb dolog a világon. – De nagyon vigyázz rá – tette hozzá anyám –, nagyon sokat vonatoztam érte.

E felszólításnak 11 évesen eléggé nehezen tudtam eleget tenni. Ebbe a vidéki lét mostoha körülményei is belejátszottak. Azon a nyáron nagyon veszélyes volt a helyzet Cegléden, mert közeledett városunkhoz a Halley-üstökös, s mi, újvárosi kisdobosok úgy képzeltük, hogy Szolnok felől, a Bede nevű városrészen és a Csíkos-szélen áthaladva éri el az üstökös a lakhelyünket, s úgy viharzik át a Budai útra, hogy közben elsodorja a víztornyot, a Kossuth-szobrot és a felszínből az indokoltnál szintén jobban kitüremkedő református templomot is. A katasztrófa megakadályozására éjszakai őrszolgálatot szerveztünk, párosával a Bedébe indultunk, vittük magunkkal egy befőttes üvegben a lereszelt gyufamérget, amit jelzőfénynek szántunk, az üstökös érkezésére szerettük volna figyelmeztetni a Csíkos-szél védtelen sokaságát. Egy óriási, gazos, mocsaras legelőn át lehetett oda jutni, teljes titokban, de természetes módon ballonkabátban. A csodás ruhadarab kézenfekvő védőeszköznek tűnt az üstökös elleni küzdelemben.

Nagyon sötét volt a Bedében, a kabátom beakadt egy éles kóróba, végighasadt a hátamon. Mindössze két hétig hordtam. Véletlen egybeesés, de nagyjából ennyi ideig tartott a nagyker akciója is. Azt sajnos nem tudtam kideríteni, hogy a Halley-üstökösnek lehetett-e köze ahhoz, hogy a kétmillió forintos forgalmat irányzó akció után az Üllői úti raktárakat azonnal felszámolták, s átköltöztették – amint korabeli kollégám írta – a „korszerű, rákospalotai ruházati raktárba”.

Az viszont biztos, hogy Cegléd Csontostul, Liptaistul megmenekült. Ez a lényeg.