A cigányzene szeretete

Négy fellépő, két nagyon különböző zenekar és két DJ, akiket egy valami köt össze: a cigányzene szeretete. Október 30-án, azaz ma, ismét Balkan Beats a Gödörben.

Aki kedveli a vérpezsdítő cigánymuzsikát, annak pénteken a Gödörben  a helye. Az est házigazdája az immár tíz esztendős Romano Drom, amely romani nyelven, a zenei tradíciókat tiszteletben tartva, mégis modernebb köntösbe öltöztetve játssza az oláh muzsikát.

Ez alkalommal a magyar zenekar mellett belga vendégek lépnek majd színpadra. Az Antwerp Gipsy Ska Orkestra muzsikája a pörgős ska és az autentikus cigányzene egészen különös egyvelege. Nem egy szokványos ska zenekarról van tehát szó, a világ különböző pontjairól érkező zenészek mind belecsempésznek egy csipetnyit saját kulturális hagyományukból az általuk játszott muzsikába, s így egy semmihez sem hasonlítható, dallamos, ugrálós kevercs az eredmény, melyben hol a dub, hol a jazz, hol a reggae kap nagyobb szerepet. Debütáló albumuk 2007-ben jelent meg, és a belga sajtó igen jó kritikákkal illette. A Tutillegal cím meglehetősen találó, hisz az együttes utolsó illegális bevándorlója épp a megjelenés előtt kapta meg letelepülési engedélyét. Koncertjeik élményszámba mennek, a karizmatikus frontember hihetetlen hangulatot teremt minden egyes alkalommal, a zene pedig senkit sem hagy hidegen, nem lehet nem táncolni rá.

Az élő zene után a lemezeket Gaetano Fabri és Robert Soko pakolja majd. Fabri techno Dj-ként és jazz zenészként kezdte pályafutását, majd az ezredforduló környékén elkezdett érdeklődni a balkáni ritmusok iránt. Pörgős mixei több világzenei válogatáslemezen is megtalálhatók. Az est másik lemezlovasa maga a Balkan Beatsre keresztelt programsorozat alapítója, aki zenéjében a szláv, a klezmer, a cigány, de akár a kissé keményebb punk elemeit ötvözi.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.