A bűn és a kommersz művészete - Cannes-ból jelentjük
Egy jazz zenekar is azzal próbál mostanság betörni az elismert sztárcsapatok világába, hogy minden utcasarkon zenél fél-fél órát. Újdonság, hogy ezt a marketingfogást most és nagyobb élelmiszeripari márkák és civil szervezetek is hasznosítják. (A természetvédelmi aktivistáktól például remek tollakat zsákmányoltam.) Energiaital- és vitaminos víz-mérgezés veszélye konstans rizikó.
Bár az utcákon rengeteg az ember, a fesztivál „belső" részén nem túl nagy a dugó: a megszokottnál érezhetően kevesebben vannak a szakmabeliek, de még az újságírók is. Többen az esti partik megritkulása miatt panaszkodnak. A napi sok helyett most csak egy-kettő van.
Ami a versenyt illeti, az erőszak, a horror és a kegyetlenség - úgy tűnik - a fő témája korunk játékfilmjeinek. A két legfrissebben bemutatott műben is erőteljesen jelen van, igaz, ezeknél szinte kihagyhatatlan, a bűnfilmes zsáner szinte elképzelhetetlen nélküle.
A francia Jacques Audiard a konzervatív és naturalista módszert választotta a Prófétában. Börtöndráma, fejlődéstörténet és társadalmi kritika egy lapon. Hőse egy fiatal, tizennyolc éves arab fiú, akit hat évre ítélnek és bebörtönöznek. A intézményt uraló korzikai maffia és a terrorista rabok rákényszerítik, hogy megöljön egy másik rabot. Abban a percben nő fel, amikor zsilettpengével (ez is visszatérő motívum idén) elvágja a férfi torkát. Innentől nincs megállás, ő is csapattaggá válik. Majd szépen elkezdi a saját üzleteit intézni, és egészen magasra jut. Feszes, remek alakításokkal teli thriller, és egyértelműen rendszerkritikus. Végül is egy viszonylag ártatlan gyerekből nagystílű, brutális gengszter válik, csak azért, mert börtönben volt.
A Hong-Kong-i Johnnie To a világ egyik legkvalitásosabb iparosa, magabiztosan termeli évi két filmjét. A versenybe most a Bosszú (Vengeance) című dolgozata került be. Egy visszavonult francia bérgyilkos lányának a férjét és két unokáját megölik, erre ő Makaóba megy, hogy elégtételt vegyen szeretteiért. Ehhez felbérel három profi bérgyilkost, akik később megtudják, hogy pont az ő főnökük rendelte el a vérfürdőt. A To-filmekből ismert gengszterbecsület azonban megingathatatlan, elkerülhetetlenek a látványos pisztolypárbajok és a hősies halál. To minden egyes képkockában kifacsarja az akció zsáner és a film noir eszközeit, szimbolikusan használja azokat, ezáltal egyéni filmnyelvet alkot. Nem a vér és a durvaság fokozásával lépi túl az ingerküszöböt (amit a tévék már nagyon magasra tettek), hanem megtartva a gengszterművek erkölcsi kódexét, az abszurditásig fokozza a játékot a vizualitással. És így születik meg a kommersz művészete.
A Kritikusok hete nevű párhuzamos szekcióban mutatták be az elsőfilmes Caroline Stubbe Lost Persons Area című magyar vonatkozású produkcióját. A fullasztó kamaradráma roppant erőteljesen és mélyen akar beszélni három ember kénytelen-kelletlen kapcsolatáról. Hát, az örömöm nem felhőtlen. Sőt.
