A blues rendben van!
A koncert fél órás csúszással kezdődött, így a Jamie Winchester bemelegítése utáni jó hangulat kezdett leülni. De fél tíz előtt végül megjelent a színpadon Gary Moore, és három zenésztársával pörgős, lendületes dalokat kezdtek játszani, mint a Since I Met You, Baby. Némi torokpróbálgatás után az is kiderült, hogy a gitáros körökben mesterként tisztelt Moore-nak nemcsak az ujjai vannak még rendben, de hangjával sincs semmi gond - még mindig erőteljes, magabiztos, magával ragadó. Az is kiderült, hogy a sokévnyi koncertezés alatt sem vált rutinná a zenélés: szinte már amatőr bája volt annak, ahogyan a zenészek az egyes dalok között egyeztettek.
Egy fél óra után aztán a Have You Hearddel lassúra váltottak, és több szóló született a színpadon - olyan szólók, amelyekről csak annyit mondhatunk: ilyenek miatt szereti az ember a bluest, a gitárzenét. Bár voltak a nézőtéren, akik harsány beszélgetéssel és hahotázással múlatták az időt még a legvisszafogottabb, leghalkabb részek alatt is - talán eltévedtek. Csak azt sajnáltuk ott többen, hogy nem találták meg hamarabb a kijáratot.
Szerencsére a zenészeket nem zavarta az incidens, hamarosan ismét boogie-ra váltottak, hogy felrázzák a kicsit lelassult közönséget. Ez sikerült is, mire a végére tartogatott slágerek, mint a Still Got The Blues kezdődtek, mindenki egy emberként emelte magasba a kezét, és a ráadásként felhangzó Blues Is All Right címét is lelkesen énekelték: igen, a blues rendben van! A tömeg kikövetelt még egy ráadást, amely stílusosan a Walk Away lett - ezután viszont tényleg elköszöntek, és két óra után lesétáltak a színpadról.
