A bátaszéki templomtorony felújítására gyűjt az Omega

Jótékonysági koncertsorozatot indít a bátaszéki katolikus templom tornyának felújítására az Omega együttes, amely pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be erről szóló tervét Szegeden, a körút első állomásán.

A Bátaszéken született Kóbor János elmondta, az Omega Oratórium ötlete egy váratlan megkeresésnek köszönhető: az életveszélyessé vált bátaszéki templomtorony bontásakor találtak egy régi zsindelydarabot, amelyre az építéskor ráírták az egyik adományozó nevét. A Kóbor név az Omega frontembere, Kóbor János egyik felmenőjének tiszteletére került a zsindelyre. A zenekarban a történet hallatán született meg az elhatározás egy jótékonysági koncertsorozat megrendezésére. 

Az énekes kitért arra, hogy egy ilyen jellegű jótékonysági műsort templomban kell tartani, lehetőleg olyan repertoárral és előadásban, amely egy hagyományos rockkoncerttel szemben igazodik a helyhez és annak szelleméhez. Így adódott az oratórium ötlete: az együttes oratóriumjellegű összeállításban játssza majd el népszerű dalait.

Az Omega Oratórium trilógiává bővíti a zenekar két korábbi művét, a Szimfóniát és a Rapszódiát. Mint Kóbor János fogalmazott, ezek a rockzenétől távoli műfajok, a szerzők az eredeti Omega-daloknak teljesen új értelmezést adtak, megtartva ugyanakkor a rockzenei elemeket.

A koncertsorozat Advent első vasárnapján kezdődik Szegeden. Az esten az együttes mellett Bókai Zoltán vezényletével közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Vaszy Viktor-kórus.  

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke a kezdeményezésről az MTI-nek elmondta: örömmel biztosítanak helyet a koncertnek, hiszen jótékonyságról van szó.

"Külön szerencse, hogy éppen Advent első vasárnapján lesz az ősbemutató, hiszen a jótékonysági koncert a legnagyobb összhangban van az adventi gondolattal, mondanivalójával, mindazzal, amit ilyenkor a hívő és nem hívő ember próbál tenni" - fogalmazott a püspök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.