Éppen ma ér véget a Gobbi Hilda-emlékév: a tavaly óta tartó programsorozat keretében számosan számos helyen emlékeztek meg az 1913-ban született színésznőről, akinek nemcsak a magyar színházművészet alakulásában vállalt szerepe fontos, hanem közéleti tevékenysége is.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet folyóirata, a Színháztudományi Szemle Gobbi 100 című tematikus száma tehát nem csupán a ki váló művésznek állít emléket, hanem a Bajor Gizi Színészmúzeum alapítójának is. Elsőként Sipőcz Mariann, a múzeumban látható Gobbi-emlékkiállítás egyik kurátora (társkurátor Somogyi Zsolt, látványtervező Mayer Róbert) foglalja össze a „Színész nem élhet lelkesedés nélkül. Hogy lelkesedik, az az ő erénye...” című tárlat keletkezéstörténetét.

Sipőcz szerint, bár minden területet be szerettek volna mutatni, amelyen az „öröktevékeny” művész aktív volt, a négy rendelkezésre álló helyiség mérete miatt ez lehetetlennek bizonyult. S hát miből volt a legtöbb? Nyilvánvalóan szerepből, legyen az filmes vagy tévés, ezekből kellett tehát rostálni. A legfontosabb alakítások mellett azonban egyvalamitől biztosan nem tekinthettek el, vallja a kurátor, ez pedig Szabó néni megidézése, hiszen az egykorvolt rádiósorozat jóvoltából évtizedeken át Gobbi Hilda heti vendég volt majd minden magyar háztartásban.

A kiállítás anyaga három forrásból állt össze. A kéziratok jó része az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti tárából, a tárgyi emlékek a Gobbi-emlékszobából származnak, de a Makky György fotóművész által a Nemzeti Színház Archívumának ajándékozott fényképek és kéziratok is helyet kaptak. Vagyis egyszerre láthatjuk a „külsős” emlékeket és a színésznő által egy 1961-es, a Film Színház Muzsikának adott interjúban csak „magánmúzeumnak” nevezett, fényképekből, kisnyomtatványokból, sajtókivágásokból álló tárgyegyüttest.

Utóbbi adatot, vagyis hogy honnan jön a magánmúzeum kifejezés, már egy következő, Rajnai Edit jegyezte tanulmányból tudjuk, aki éppen ennek az összesen ötvennyolc kötetnyi dokumentumnak szenteli „Pillantás a titkos dossziéba” című anyagát. (Az idézőjel oka: az idézett interjú címe is ugyanez volt.) Amire a kiállításon magán nem mutatkozott elég hely, említés szintjén a folyóiratban igen: Csiszár Mirella állította össze Gobbi Hilda színpadi szerepeinek, illetve rendezéseinek alapos jegyzékét, mintegy 14 oldalon át sorjáznak az apró betűvel szedett sorok, elkezdtük számolni, de nem fejeztük be.

Spiró György: Csirkefej című drámájában 1986-ban a Katona József Színházban (Vajdai Vilmossal) Ilovszky Béla / MTI

A szép ívű lapszám következő tétele nagy vállalás Szabó Attila részéről: az utolsó óriási szerep, a Spiró György Csirkefejében alakított Vénasszony, illetve az előadásról megmaradt különféle dokumentumok alapján vizsgálja, „hogyan rekonstruálható egy színpadi karakter emlékezete, és milyen különbségek mutathatók ki a különböző médiumok emlékezetstratégiái között”. Az Egy örök vénasszony portrétöredékei című írás tehát egyértelműen szakszöveg, de a szimplán színházbarát olvasó számára sem érthetetlen. Ráadásul remek fotókat is kapunk a Csirkefej-előadásból, ezeket Szilágyi Lenke és Iklády László készítette. A Színháztudományi Szemle tematikus lapszámblokkját a Gobbi Anziksz zárja, itt újabb képek láthatók az 1942 és 1963 közötti időszakból.