A város rezgéshullámai

„Egy hely, amely összegyűjti a város rezgéshullámait, egy helyzet, amelyben a különböző művészeti és civil törekvések reakcióba lépnek egymással, egy folyamat, amelynek során a megtermékenyült ötletek visszasugároznak a városba.”

Ezekkel a gondolatokkal nyitották meg 2005. június 23-án a Tűzoltó utcában, az egykori orvosi műszergyár kissé romos területén Budapest független kulturális központját, a Tűzraktárt. A független művészeti központ ötlete egy hazánkban élő fiatal francia építésztől származik, de volt egy közvetlen előzménye is, a Merz Ház, amely egy Soroksári út mellett lévő egykori malom pincéjében működött. Szép, boldog és végtelenül szabad hely volt, 2002-ben nyílt meg, épp 2005-ben zárt be.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Azt gondoltuk, a Merz Ház szellemisége a szó valóságos és átvitt értelmében végre a felszínre tör. Eleinte így is történt: a Tűzraktárban az underground kultúra szaporította önmagát: kortárs művészeti megmozdulások, kísérleti színházi előadások, koncertek, máshol nem látható filmeket vetítő filmklubok, a falakat kidekoráló utcaművészek vették birtokba a Tűzoltó utcai bázist, ahol tibeti szerzetesek jóvoltából még egy vallási tárgyú homokkép, mandala is készült.

A Tűzraktárt később Tűzraktérre keresztelték át, az üzemeltető fiatalok pedig összekülönböztek az ugyancsak ott dolgozó vendéglátósokkal, így a Tűzraktér elköltözött a belvárosba, és a VI. kerületi Hegedű utcában egészen a 2011-es, jogosan vitatott bezárásáig értékes összművészeti műhelyként, előadóhelyként, közösségi térként, alkotóházként élte mindennapjait. Szerencsére lett helyette később a Jurányi Inkubátorház, a Bakelit Multi Art Center, az Auróra, a Művelődési Szint (Müszi) és a Gólya.

Aki érdeklődik az underground kultúra és civil művészeti kezdeményezések iránt, tudja, mit takarnak ezek a rejtélyes nevek. Helyeket, amelyek összegyűjtik a város rezgéshullámait, helyzeteket, amelyekben a különböző művészeti és civil törekvések reakcióba lépnek egymással… A többit tudjuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.