A testünkkel nehezebben hazudunk

Testünkkel, a mozdulatainkkal, a tánccal sokkal nehezebb hazudni, mint a szavakkal – mondta Kiss János, a Győri Balett Kossuth-díjas igazgatója, amikor a hétfőn kezdődő 12. Magyar Táncfesztiválról kérdeztük.

Hét helyszínen félszáz együttes mutatkozik be június 20-tól 26-ig a Magyar Táncfesztiválon Győrött. Kiss János, a vendéglátó társulat igazgatója szerint tizenegy évvel ezelőtt az volt a kimondott cél, hogy a hazai alkotók, koreográfusok, táncosok, együttesek mutatkozzanak be, versengjenek egymással. A legjobbnak ítélt bemutatókat díjazták is.

Ma már inkább seregszemle ez, közös ünnep, találkozás a közönséggel és egymással. A nyitó gálára és a programba külföldi együtteseket is hívnak, a nemzetközi szaksajtó képviselői pedig folyamatosan jelen vannak a bemutatókon. Az adott év legizgalmasabb hazai előadásai jelennek meg a győri fesztiválon, köztük a balett, a kortárs és a néptánc egyaránt. Díjat a közönség ad, a két tenyerével, fogalmazott Kiss János.

A fesztivált a Győri Balett premierje nyitja Belső hangok – etűdök egy témára – címmel. Velekei László koreográfiája a nő és a férfi örök vívódó, vágyakozó, esetenként egymásnak feszülő kapcsolatáról fogalmazza meg asszociációit. A két külföldi vendég egyike a győriek után fellépő Izrael Balett lesz. A társulat egy pas de deux-t mutat be a Hamupipőkéből, Ronald Sankovic koreográfiájában. A Brnói Nemzeti Színház Balett Társulata pedig az Egyesült Államokban már sikerrel játszott Black and White című műből táncol el egy részletet.

Radiobalett
Radiobalett

A nyitó gálán fellépnek még a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói, a Magyar Nemzeti Balett pedig Johan Ingernek, a Svéd Királyi Balett egykori táncosának koreográfiáját mutatja be Ravel Bolerójára.

A fesztivál hat napján minden stílus kedvelői találhatnak látnivalót. Frenák Pál a szabadság és a végtelenség, a bezártság és az elszigeteltség érzéseit, állapotát ábrázolja Birdie című előadásában. Mészáros Máté a Hinoki című koreográfiájában az elmúlás, a rombolás és az újrateremtés folyamatát fordította le a mozgás nyelvére.

Bozsik Yvette drámai táncjátékot visz Győrbe, az Oidipuszt. A miskolci színház balettkara is táncdrámát tűz műsorára, a Fenevadakat. A Szegedi Kortárs Balett a Marguerite Duras regénye által inspirált Moderato Cantabile előadásával mutatkozik be a kisalföldi megyeszékhelyen. A klasszikus balett kedvelői bizonyára örömmel fogadják majd a Kassai Állami Színház Balett Társulatának Csipkerózsikáját, Ondrej Soth rendezésében.

Frenák Pál Társulat
Frenák Pál Társulat

A nagyszínpad mellett a Kisfaludy terem is a táncosok játszóhelye lesz. Itt mutatkozik be az izraeli Roni Chadas ANI-MA című előadása. A szerteágazó választékból mindenképpen ki kell emelni a Radiobalett A szerelem története című előadását, melyet  Egyed Bea és Újvári Milán táncol. A remek szakkritikákkal büszkélkedő művet csak 18 éven felüliek nézhetik meg. 

Valószínűleg ismét nagy népszerűségnek örvend a ReCIRQUEL Újcirkusz Társulat, mely most a Párizsi Éjjelt mutatja be Győrött.

A jelentős hazai néptánctársulatok közül a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna s a Maros is vendégszerepel a fesztiválon. Lesz kubai est, salsa party, argentin tangó, több komolyzenei hangverseny és táncmozi is. Eifert János fotóművész pedig Geometria című kiállításával gazdagítja a programot. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.