A terror miatt eladják a tankokat

Soha vissza nem térő alkalom: második világháborús harckocsikat és más harci járműveket vásárolhatnak a tárgy iránt fogékonyak Normandiában. A catz-i harckocsi múzeum árverésen szabadul meg a gyűjteményétől, miután egyre kevesebben látogatják.
Az Artcurial párizsi aukciósház szeptember 18-i árverésének 130 tétele között van egy 1942-ben gyártott M4 Cadillac harckocsi (becsült ára 80-140 ezer euró, azaz 25-43 millió forint), egy 1944-es Jeep MB (25 ezer euró, azaz 7,76 millió forint), valamint egy 1943-as Caterpillar D-8 bulldózer (4000 és 6000 euró, azaz 1,24 és 1,86 millió forint közötti becsült áron).

A soványabb pénztárcával rendelkezők amerikai katonai pilóták, illetve ellenállók egyenruháját viselő próbababákra licitálhatnak 200 eurós (62 ezer forintos) fix kikiáltási áron. "Gazdasági, környezetvédelmi és adózási okokból úgy döntöttem, bezárom a múzeumot és eladom az egész gyűjteményt" - mondta el az AFP francia hírügynökségnek Patrick Nerrant, az 1944. júniusi partraszállás helyszínéhez közel fekvő Catz városban működő Normandy Tank Museum alapítója.

A 2013-ban alapított múzeum látogatottsága idén mintegy 30 százalékkal csökkent. A gyűjtő szerint ennek oka a franciaországi terrorcselekmények és a turisták számának csökkenése, valamint a pénzügyi támogatás hiánya. A múzeum tulajdonosa, az Air France légitársaság nyugalmazott pilótája a nyolcvanas években kezdett második világháborús páncélos és más járműveket gyűjteni, és két fiával közösen több mint húsz típusú harckocsit állított helyre. Első szerzeménye egy 1944-es M24 Chaffee amerikai könnyű harckocsi volt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.