A történelmi regények ügyes krimidramaturgiája és a remekül kitalált központi figura, Gordon Zsigmond mellett leginkább azzal váltak emlékezetessé, ahogy újrateremtették a 30-as, 40-es évek fojtogató mindennapjait a hétköznapi és az országvesztő bűnök gondos összefonásával. Olyan nyomasztó történelmi vízió mutatkozott meg a könyvekben, hogy évekig volt egyik leggondterheltebb kikapcsolódásunk Kondort olvasni.

A jelen azonban jóval kevésbé átlátható, könnyebben válhat a regényvilág publicisztikussá, illusztratívvá és ez az elején úgy érezzük a szélsőjobbos akciócsoportok és a pártok bemutatásánál, hogy akármilyen jól azonosíthatóak, nem vagyunk előbbre az azonosításukkal, olyan véletlenszerűen keverednek a felismerhető és a nem különösebben jellemző elemek, hogy nem nagyon értjük egy ideig, mire megy ki a játék.

Pedig igazán mindent belead a szerző, már a könyv legelején meggyilkolják az ország vezetőjét. A történet ennek ellenére is nehezen indul be, aminek komoly oka van ugyan, de attól még kicsit zavaró, ahogy a nyelvi sutaságok is, például rögtön a nyitómondatban. De a műfaji tudatosság, a markáns világkép kirajzolódása és az új detektívfigurával, Ferenczyvel zajló ismerkedés átlendít a buktatókon, és oldalról oldalra amúgy is egyre feszesebbé, kíméletlenebbé válik a szöveg. Legkésőbb onnantól, hogy a kisebbik kormánypárt fiatal frakcióvezetője is szomorú véget ér. Fokozatosan süllyedünk bele a legmélyebb antropológiai éjszakába, és a regény utolsó lapjain még az is kérdésessé válik, kikeveredünk-e hőseinkkel valaha is belőle. Itt már minden illeszkedik mindenhez, egyetlen apró rés sem marad a kegyelem számára.

Be kell látnunk: mind bűnösök vagyunk – bár némelyek közülünk kicsit kevésbé, mások pedig sokkal-sokkal inkább –, és az is közös bennünk, hogy egyikőnk számára sincsen mákszemnyi kegyelem se, sehol az egész univerzumban.

Az egész teremtés, úgy, ahogy van és minden apró részletében is jóvátehetetlen, és nemcsak hogy nem győz a jó, de az is kérdés, hogy létezik-e olyasmi egyáltalán. Nem zökkent ki az idő, mert eleve nem volt honnan kizökkennie. Különösen itt, „a bűntől keletre” nem. A sötét krimik mestere ezúttal sem segít megszeretnünk magunkat.

KONDOR VILMOS: A BŰNTŐL KELETRE
Libri, 532 oldal