Rokonszenves vállalkozás a Kossuth és a Mojzer Kiadó szerkesztői részéről, hogy olyan hangoskönyveket is piacra dobnak, amelyek hallgatása talán az átlagosnál is nagyobb figyelmet igényel. Nem arról van szó persze, hogy Mérő László mesterséges intelligenciakutatással, pszichofizikával, gondolkodás pszichológiával és gazdaságpszichológiával is foglalkozó matematikus gondolatai különösen megterhelők lennének, sőt. Ám annyi azért bizonyos, hogy a Magyar Narancs tárcarovatában megjelent írásaiból válogatott Maga itt a tánctanár? című hangoskönyvét nem lehet csak úgy mellesleg meghallgatni.

Olyasféle dolgokat jár körül, amikről mi, magunk is gondolkodunk, arról például, hogy helyes volt-e, hogy Kertész Imre vagy Rubik Ernő átvette a Magyar Szent István Rendet, öröklődik-e az intelligencia, miféle szociális kód jellemző a magyar emberekre, miért volna fontos a gazdasági élet, vagy akár a mindennapi jó érzésünk szempontjából a bizalom. Említtetik a tolerancia, a tehetség, az üzleti gondolkodás, szőrmentén még a politika is.

Mérő László saját írásairól így vélekedik a hangoskönyv borítóján: „Esszét írok, hogy provokáljam az olvasó eszét. Elképzelt ideális olvasóm illetve hallgatóm az, aki csak egyszerűen intellektuális kalandra vágyik." Ennél is pontosabban talán Populizmus című írásából érthetjük meg a szerző gondolkodását. E helyütt Einsteint idézi: „Mindent le kell egyszerűsíteni, amennyire csak lehet. De nem jobban!" Mérő jól kezeli az arányokat, tudományos hátterű írásaiban, Einstein intelmeinek szellemében egyszerűsít amennyire csak lehet, de tényleg nem jobban.

És mert néha mégiscsak messzire gurul a gondolatgombolyag, ezért ezt a hangoskönyvet jobb nem egy szuszra végighallgatni, tanácsosabb az ötperces írások (ezúttal hanganyagok) között mazsolázni, közülük egy alkalommal csak egyet-kettőt meghallgatni. Tapasztalatból tudjuk: ha hallunk egy viccet, azt képesek vagyunk megjegyezni. Talán még kettőt is. De, ha annál többet mesélnek nekünk, másnap már egyikre sem emlékszünk.

Mérő László hangoskönyve kapcsán azt még feltétlenül meg kell említeni, hogy László Zsolt színművész kellemes, mély hangja igen meggyőzően közvetíti a népszerű tudományos gondolatokat, az írások közé szerkesztett zene viszont kínosan gagyi szintetizátorhangon szólal meg. Ezt bizonyára nem hívná segítségül egyetlen tánctanár sem.