A Mária Terézia korában kiépült háromtraktusos, barokk palota déli szárnya volt az az épület, ahol ma a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) működik. Mára már lefedett udvarát rendezvények tartására használják, körben pedig a múzeum kiállítási termei és munkaszobái sorakoznak. Egy viszonylag keskeny átjáró köti össze a krisztinavárosi szárnnyal, amely ma a Széchényi Könyvtár székhelye.

A Szent István terem az 1930-as években Forrás: magángyűjtemény

Hauszmann elképzelése szerint ebbe a déli szárnyba (a mai E épületbe) két kapun át lehetett belépni az Oroszlános udvarból. Az oroszlános kapuval átellenben a várkertekbe vezetett a Harckészség és a Békés munka szoborcsoportjaival övezett Távírda kapu, míg az épület délkeleti sarkához közel a palota legrégebbi följárója, a Király lépcsője nyílt. Innen lehetett megközelíteni az első emeleten lévő, a Dunára néző díszteremsorhoz kapcsolódó királyi magánlakosztályokat.

Ezt a szárnyat a kortársak csak részben látogathatták végig. Ahogy Vigand Rezső 1909-ben írta: „Vezetőnk a király lépcsőjének folyosójára kalauzol ki, melyen balfelől a néhai Erzsébet királyné lakosztályához vezető ajtó nyílik. Őfelségének magánlakosztálya előtt elhaladva kisebb terembe jutunk; ez szolgál átjáróul a régi épületcsoportból az újba, s az előttünk gazdagon ékesített románstílű ajtó figyelmeztet, hogy a Szent István terembe értünk. Az aránylag kis terem művészi becsű berendezésénél fogva a királyi palota legértékesebb látnivalója.”

Vigand részletesen le is írja a terem berendezését, elragadtatottan szólva a román stílusú faburkolatról és a beleillesztett, Zsolnay majolikára égetett, az Árpád-ház históriáját fölelevenítő történelmi jelenetekről. Roskovics Ignác festőművész Szent István koronázását, III. Endre és Szent Imre portréját, a pécsi püspökség megalapítását, Szent István Adalbert általi megáldását, Sarolta és Gizella kettősét, emellett I. és III. Bélát, Szent Lászlót, Könyves Kálmánt, II. Endrét, Szent Erzsébetet és Szent Margitot is elhelyezte az aránylag kis szoba falán.

A teremben emellett – bizonyára térnövelő hatású – velencei tükröket és egy szürkemárvány kandallót is megcsodálhatott a látogató, melyen többek között Szent István portréját örökítette meg Strobl Alajos. „A szoba stílszerű bútorzatát – írta a bedekker – gazdag hímzettségű bordó alapú szövet vonja be, s hasonlóan gazdag hímzésűek az acélszürke függönyök is.”

Annak ellenére, hogy a királyi palota ostrom sújtott maradványait 1949-ben műemlékké nyilvánították, a bontócsákány pusztítását ez a szárny sem úszta meg. Ahogy Czagány István írja, 1951-ben „statikai okokból” lebontották az E épület eredeti homlokfalait, és áldozatul esett a földszinti, a barokk palotához tartozó boltozatos helyiségsor is. Ugyanekkor verték szét a díszteremsor itteni, legrégebbi részét az első emeleten, majd funkcionális szempontokra hivatkozva lebontották a Király lépcsőt, dacára annak, hogy épségben úszta meg a háborút.

Mindezt kortárs enteriőrökkel pótolták, a barokk és eklektikus belsőről pedig a palota itteni szárnya alatt feltárt és bemutatott gótikus terek felé fordult a figyelem. A Szent István teremből sem maradt több, mint a puszta falai. Ma a BTM időszaki kiállításait rendezik meg benne.