Az olyan gazdag életműről és életről, mint amit Fejtő Ferenc hátrahagyott és élt, igen nehéz összefoglalást adni. Különösen bátor tett ez egy 27 éves alkotótól, Földes Anitától, aki csak úgy megjelent Párizsban a Rue Saint-Martin 156-os számú ház előtt, és megnyomta Fejtőék kapucsengőjét.

József Attila egykori barátja és munkatársa, a francia AFP hírügynökség „népidemokrácia”-szakértője, a kitűnő esszéista 97 éves volt ekkor, segíteni kellett a járásban, s úgy kellett vele összebarátkozni, hogy ne azt érezze, kihasználják. Földes Anita nagyon érthet az idős emberekhez, mert a két hosszú, hátralévő év alatt sikerült olyan mélységű interjúsorozatot készítenie, mint előtte senki másnak. Könyve azt igazolja, hogy Fejtő részesült abban a kegyben, hogy már ne kelljen semmit kiszíneznie. A fiatal szerző pedig megragadta az adódó alkalmat.

Pompás együttműködésük remek végeredményt szült. Az interjúk pontosak, feszesek, nincs bennük semmi kényszeredettség. Már a legelején, a Szép Szó körüli történések ismertetése során feloldódunk, s élvezzük Fejtő álomszép szövegeit, melyben József Attila, Radnóti, Ignotus, Babits tűnik föl, s Thomas Mann magyarországi látogatásáról olyan pedáns hátteret kapunk, hogy a szerzővel kapcsolatos minden korábbi bizalmatlanságunk elszáll.

Földes az interjúszövegeket ki is egészíti korabeli dokumentumokkal, ez fölöttébb izgalmas, így nem lesz a szövegből intimpistáskodás. Az interjúszereplők nyomban visszasietnek a történelmi térbe, és segítségükkel Fejtő Magyarországról történő távozásáról, a németek által megszállt Franciaország hangulatáról vagy az ’56-os forradalom kinti értelmezéséről markáns vonásokkal rajzolt képet kapunk. A könyv érzelmes utazássá változik, melyben egy hallatlanul nagy fizikai és szellemi vonzerővel rendelkező férfi áll a középpontban.

„A fene ezt a Fejtőt! – írja H. Balázs Éva történész 1999-ben. – Én öt évig ültem a bécsi levéltárban, kerestem, kutattam a papírok között, és végül ugyanarra a végeredményre jutottam II. József életének és viszonyainak feltárásában, mint ő három hónapnyi bécsi cukrászdázás és minimális könyvtárazás után.”

Fejtő jobban ráérzett a lényegre, mint sok szaktörténész. Más munkáira is jellemző ez a sűrítettség. A népi demokráciákról (azaz a kommunista diktatúrákról) írott cikkei, tanulmányai során szintén a lényeglátás nagymestereként tűnt föl. Nem mellékes, hogy Sztálinról vagy a Rajkperről is ugyanazon az élvezetes nyelven írt, mint a zágrábi úti élményeket taglaló Érzelmes utazásban. A Sartreral és Camus-vel történt találkozásait szintén szép pasztellszínekkel rajzolja meg. A Fejtő-féle előadásmódban az az érdekes, hogy az élőszó és az írott szöveg határmezsgyéjén egyensúlyozva halad célja felé. Ezt Földes Anita mindvégig maximálisan tiszteletben tartotta.

Az írónő jó döntése, hogy időrendben halad, s a bevágott betétekkel, olykor a Fejtő-féle interpretációt cáfoló (!) dokumentumokkal regényszerű szerkezetet állít elő, mely a portré kontúrját adó memoárra, a politikai és tudományos információkra támaszkodó műben eléggé szokatlan. De működik! Olvasás közben kíváncsiságom folyamatosan erősödött. Amikor Fejtő fia, Charles egy 2008-as levelében arról szól, hogy a család jóléte Sztálinnak, pontosabban a halálának köszönhető (mert „a papa” annyit dolgozott), csettintettem.

Fejtő Ferenc enciklopédikus szerző volt, olyan reneszánsz típusú polihisztor, aki pár mondatban is el tudta mesélni mindazt, amiről mások bonyolult kacskaringókkal számoltak be. Ezért szerették oly sokan, köztük Hatvany Lajos, akit nem sikerült lebeszélni arról, hogy apja temetésére hazajöjjön. Itt aztán le is fogták. Hét évet ült Rákosi börtönében. A vallatások során Fejtő ellen vallott, mert tudta, hogy ezzel nem tud ártani a külföldön élő barátnak. A nagy emlékező a megbocsátás szép szavaival adja vissza az efféle tragikus történeteket is.

Szerencsére Földes Anita is enciklopédikus alkat. Interjúalanyáról teljes képet ad. Könyvével megteremti a fiatal generációknak a lehetőséget arra, hogy belépjenek Fejtő kavargó életébe. A cím – Átéltem egy évszázadot – nem a legszerencsésebb, lehetett volna attraktívabb is, hiszen aki 99 évet élt (2008. június 2-án hunyt el), nyilván átélte a századot, ez tehát közhely. Mégis azt kell mondjam, hogy a briliáns szerkesztésű interjúkönyv a legizgalmasabb olvasmányom volt az utóbbi időben. Ha a kiadó nem spórolta volna le a belső margót, nem kellett volna Földes első könyvét úgy szétszednem, mint foxi a lábtörlőt.

Földes Anita: Átéltem egy évszázadot. Scolar, 445 oldal, 3950 forint