Tegnap éjjel mégis beköltözött közvetlenül a főút mellé, a kifőzdék és giroszosok szomszédságába, persze, szerényen meghúzódva az irtózatos tömegben. Először úgy két-három tucat, aztán már legalább 60-70 ember figyelte, ahogy Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója három nyelven felváltva bevezette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kozma Imre melletti társalapítójáról, a '89-es keletnémet menekültek segítőjéről és védelmezőjéről, Csilla von Boeselagerről szóló installációt.

A Sziget népe az installáció ideális közönsége Reviczky Zsolt / Népszabadság

Csilla von Boeselager Fényes Csilla néven született Budapesten, már három éves korában menekültté vált, Caracasban, New Yorkban, majd Frankfurtban élt. Innen kezdett hazajárni a nyolcvanas évek második felében, társalapítója Kozma atya mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, 1989-ben, kerek 25 éve a keletnémet menekültek ellátásában segített, diplomáciai eszközökkel próbált hozzájárulni sorsuk rendeződéséhez. Fiatal korában súlyosan megrokkant, hosszú időn keresztül volt súlyos beteg, amíg 1994-ben, 53 éves korában, 20 éve, meghalt.

Neki igazán lett volna rá ezer oka, hogy ne higgyen Isten létében vagy jóságában, mégis az egyedül lehetséges másik utat választotta: létének és jóságának szorgalmas tanúja, bizonysága lett mindazzal, amit csinált. Ismerte az otthontalanságot, a nélkülözést, az ezerféle kiszolgáltatottságot és megkísérelte némileg enyhíteni kínjukat. Szabad volt hazájától megfosztva, megrokkanva, betegen is, bizonyítva, hogy a szabadság mint belső késztetés, majdhogynem független lehet a körülményektől.

A Német Nagykövetség követe, Klaus Riedel arról beszélt, hogy épp a Sziget népe az ideális közönsége a nemsokára bemutatandó installációnak, mert többségük csak '89 táján vagy azután születhetett meg, nincs személyes tapasztalatuk mindarról, amit nemsokára látni fognak – épp tegnap volt, napra pontosan, a Berlini Fal felhúzásának 53 évfordulója is.

Szép felvezetőjében elmesélte, hogy az alkotók egyike, Kunckel Zoltán gyerekkori barátja, Csilla von Boeselagernek pedig az unokaöccse, de számos más családtag, így Csilla lánya, Ildikó is jelen van. Aztán először neki csuklott el a szava, majd Kunckelnek, ebben a némaságban indult el a vetítés. Nem volt kínos, személyes és történelmi pillanatok találkozása volt.

Vörös háttérben izzó, feszülő rácsokat látunk egy darabig három képernyőn, aztán elindulnak az archív felvételek, három különböző perspektívából, amelyeket folyvást a rácsok, szögesdrótok képe tagol, választ szét. Történelem alulnézetből.

Hátizsákok, Trabantok, határszéli utak, Horn Gyula arca a TV-ben, mellette egy középkorú nő beszél, fordít, közvetít, olyan, mintha egyedül menne előre, egyszemélyes, győztes hadseregként a szabadság szolgálatában, a tűrhetetlen, elviselhetetlen emberi szenvedés ellen.

Egyvégtében végignézni a három különböző perspektívából a teljes anyagot rengeteg idő volna, de ez a vetítés nem is erre van kitalálva. Mentükben az erre flangálók belenéznek pár másodpercre, és a szerencsések, akik jó időben érkeznek, a szabadság első perceinek képeit kaphatják el: kimerült ölelkezés a túloldalon, borosta, mélyen leszívott cigarettaslukk, sörösüveg a kézben. Halványuló képek, aztán ismét a rácsok.

Ez azonban nem változtat azon, hogy ha néha másképp tűnik is, azért a Szabadság Angyala néha igenis ellátogat Kelet-Közép-Európába, megfordul futólag erre. Akkor is itt volt, amint az a képeken közvetlenül szemlélhető és, hála érte a szervezőknek, tegnap a Szigeten is tett egy kört.