Mesterműnek, az idei cannes-i kínálat főművének nevezi a Saul fia című filmet a La Libre Belgique francia nyelvű belga lap. A sokadik kritikában méltatott filmről mindeközben a németek hallgatnak, a rendező hiányolja is a német reakciókat.

A Saul fiát nemrég mutatták be több belga nagyvárosban is. A soá zsebkendő nélkül címmel most megjelent kritika szerint "Ha akad az idei cannes-i filmek közül egy, amelyikre sokáig emlékezni fogunk, az nem az Aranypálma vagy bármely más díj, hanem a Saul fia, a soáról készített mesteri nagyjátékfilm".

"Azt hittük, már mindent láttunk a moziban a soáról, de Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje rádöbbent, hogy mindaz semmi sem volt" – írja a lap, rámutatva, hogy a magyar rendező realistán mutatja meg a "halálgyárat", végig a Sonderkommandóra, az üzemet a nácik által "odaköpött" parancsok alapján működtető "emberi fogaskerekekre" összpontosítva, a kép szélei közé börtönözve be Sault.

"Csak az látjuk, amit ő lát, de nem úszunk meg semmit" – írja a lap, hozzátéve: Nemes Jeles László mindent megmutat, amit elménk eddig nem akart elképzelni a soáról, például a holttestek kihurcolását a gázkamrából. De nem ez a megrázó – írja a lap –, hanem az érzelmek és a hősiesség hiánya, hogy Saul, reggeltől estig a pokolban dolgozva, hogyan vértezte fel magát minden érzelem ellen, gépiesen teljesítve a parancsokat, és ahogy egy test utolsó lehelete felébreszti benne az emberséget.
"Nemes Jeles László sikerrel hajtja végre azt a rendkívüli hőstettet, hogy belesüllyeszti a nézőt ebbe a pokoli univerzumba" – húzza alá a La Libre Belgique, hozzátéve: a Saul fia azt mutatja meg, hogy Auschwitz nem a hősies túlélők és a szélsőséges érzelmek világa volt, hanem "egy üzem, ahol emberek holttesteket állítottak elő".

A rendező a vele készült egyoldalas interjúban arról beszél a lapnak, hogy a többrétegű, folyamatos lelki és fizikai trauma miatt mutatja szinte élőhalottaknak a Sonderkommando tagjait. Mint rámutat, az, hogy Saul rendes temetést szeretne a halott fiúnak, "a legnemesebb ellenállás megnyilvánulása". "Egy olyan helyen, ahol úgy pusztítják el az embert, hogy még nyoma se maradjon a létezésének, milyen nagyobb szent gesztus létezhet annál, hogy el akarja temetni a testet?" – teszi fel a kérdést Nemes Jeles László.

A rendező bizonyos mértékig reflektálni is akart az eddigi holokausztfilmekre, amelyeknek szerinte már saját filmes nyelvezete alakult ki: ez a háború utáni érzelmeket adja vissza, a kivételekről, a túlélőkről szól, sokszor heroikus hangvételben. "Ez nem a soá. A soá halál és emberirtás" – húzza alá Nemes Jeles László, aki szerint megríkatni könnyű az embereket, és nem jó az a holokausztfilm, ahol előkerülnek a zsebkendők, mert az érzelmi paletta csak egy nagyon szűk részét veszik igénybe. "Az érzelem eltünteti a problémát, nem tanít nekünk semmit magunkról" – véli Nemes Jeles László.

"Az ilyen filmekben mindig van valaki, aki nagyon gonosz, hogy kivetíthessük rá az érzelmeket és a felelősséget. A gépezetet, amely önmagában elég, nem mutatják meg úgy, mint ez a film. Ezért van a filmemmel gondjuk a németeknek. Nem foglalkoznak vele, semmi reakció, senki sem beszél róla" – zárul a rendezővel készített interjú.