A munkáspárti vezér az apjára emlékezteti a jobboldali botrányfilozófust

Roger Scruton abból az alkalomból adott interjút a Guardiannek, hogy bővítve újra kiadatja 1986-ban megjelent botránykönyvét, Az újbaloldal gondolkodóit.
A könyv 30 évvel ezelőtt a brit egyetemi világ és értelmiség marxista ihletésű „fundamentalizmusát" támadta. Margaret Thatcher ekkor vívta harcát többek között a fent nevezett ellenfelek ellenében is, ebben a hangulatban átkozta ki lényegében az egyetemi értelmiség jelentős része Scrutont. A 30 évvel későbbi kiadásba, amelyet most Bolondok, csalók, lázítók: az újbaloldal gondolkodói címen jelentet meg, a 71 éves Scruton új célpontokat is keres, legkivált a szlovén radikális baloldali sztárfilozófust, Slavoj Zizeket.

Scruton vidéki birtokán nyilatkozik, ahol, úgy érzi, sikerült megvalósítania az életformát is vágyott, az angol vidéki élet hagyományainak követését. A Munkáspárt új, markánsan baloldali elnökéről, Jeremy Corbynról úgy véli, hogy „az ideológiai tisztaság" mániákusa, szintén már az iszlám fundamentalizmus tisztaságigényével.

Scruton szerint Corbyn a marxista intellektuális arisztokrácia ideológia igényének termékeke, noha az átlagos munkáspárti szavazót az ilyesmi egyáltalán nem érdekli, és annak ellenére a választóktól elszakadó vezetőnek tartja a Corbynét, hogy éppen a párttagság emelte magasba a pártelittel, a képviselőkkel szemben. A jobboldali botrányfilozófus – akinek a közvetlen demokráciáról nem jó a véleménye, szerinte ez a metódus nem teszi elszámoltathatóvá a politikusokat – annyit azért megvall, hogy Corbyn „mind kinézetében, mind elgondolásaiban" erősen hasonlít édesapjára, aki maga is szocialista volt és akihez bonyolult, problémás viszony fűzte Scrutont, amely nagy mértékben formálta gondolkodását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.