A magyar, akit Picasso magánál is jobbnak tartott

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány mintegy 500 darabot számláló Szalay Lajos-gyűjteményének válogatásából nyílt ma kiállítás a sanghaji Liu Haisu Múzeumban.
A világhírű magyar grafikusról Picasso így nyilatkozott: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz" – tavaly tavasszal Csungkinban, az idén májusban Hangcsouban nyílt tárlata.

A most nyíló kiállítás mintegy 260 grafikán keresztül mutatja be a művész életművét, külön válogatást szentelve a bibliai témájú rajzoknak, amelyek a keresztény kultúrkör gyökereit, főbb gondolati elemeit és azok egyedülálló vizuális megjelenítését mutatják be.

Szalay Lajos (1909-1995) tusrajzai nagy népszerűségnek örvendenek a kínai közönség körében, többek között azért is, mert az általa használt technika egyike a kínai kultúra egyik legfontosabb, ezeréves hagyománnyal rendelkező kifejezőeszközeinek. Az európai rajzművészet bemutatásán túl a kiállítás lehetőséget ad a nyugati és a keleti kultúra, a hagyomány és a modernitás, az intellektus és a technikai tudás találkozására is.

Szintén a KOGART szervezésében nyílik szeptember 23-án Sanghajban egy újabb válogatást bemutató kiállítás Szalay Lajos grafikáiból, amelynek helyszíne a Shanghai Changning Library lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.