Erdős Virág azt is mondja még, hogy az óriásplakát-kiállítás lényegében ugyanarra a kérdésre keresi a választ, mint a költők általában: mi az, amiben hinni lehet? Az idei – anyagi gondok miatt csak nehézkesen létrehozott – 14. ARC óriásplakát-kiállítás alapkérdésére – Te miben hiszel? – számos válasz érkezett, ezek közül 111 közönség elé is került a Műcsarnok mögötti területen.

A győztes a Macskabajusz Művek Egyenlőség, testvériség, közbeszerzés című alkotása lett Konyhás István

A kiállítás, bár a legtöbb pályamű ebben az esztendőben sem nélkülözte a tréfás nézőpontot, egyáltalán nem vidám. Kőhalmi Zoltán dumaszínházi művész szerint mégis fontos humorral fordulni mindennapi kínjaink felé, merthogy néhány száz éve lényegében a humor tartja életben a magyarokat. Ráadásul ha egy-egy közéleti problémához nem ebből a nézőpontból közelítünk, akkor a megoldás szájbarágós lesz, pátoszos vagy döcögős.

A legtöbb alkotás ennek megfelelően tehát humorba csomagolta közérzeti nyűgeinket. Kocsis Levente arra a kérdésre, hogy Te miben hiszel?, óriásplakátján különféle újságokból, magazinokból kivágott rejtélyes betűkkel azt feleli: „Nem merem leírni.” Szinovszki Magdolna és Szamosi László közös alkotásán (amely a legkedélyborzolóbb műért járó Borz-díjat kapta) egy kövér gárdista kisfiú tart maga elé pici palatáblát:

„Hiszek Magyarország feltámadásában.” Szűcs László plakátján magyar vizsla látható, pontosabban a javított felirat szerint immár „nemzeti” vizsla. Odébb Gutema Dávid (egyébként ugyancsak díjazott) művén Magyarország körvonalaiba írva csupán egyetlen szó áll: Russia... Még odébb két gólya töpreng azon, jövőre érdemes-e ide visszajönniük.

„2000-ben, amikor az ARC először írta ki éves pályázatát, egy új médiumot adott a társadalom kezébe. Az óriás plakátforma azóta is alkalmasnak bizonyul arra, hogy gyakoroljuk rajta a demokrácia egyik legalapvetőbb vívmányát, a szólásszabadságot. Kritikusan, önkritikusan, humorral, őszintén.” Ezzel a mondattal kezdődik az idei kiállítás sajtóközleménye, és bár az elmúlt esztendőkben ez a kiállítássorozat időnként megfáradt, kifakult, olykor veszített harcosságából, mégis szükség van rá.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ironikus, sokszor kíméletlenül őszinte alkotásokat a hivatalos reklám világában, mondjuk úgy: tartózkodóan kezelik. A közérzeti óriásplakát-kiállítás tehát azt jelzi, hogy a politikusok ebben az esztendőben is rosszabbul teljesítettek. Ezzel szemben viszont a Macskabajusz Művek művésznéven alkotó fiatalember a korábbiaknál jobban, hiszen most nemcsak indult, de a versenyt is megnyerte.

Egyenlőség, testvériség, közbeszerzés című óriásplakátján egy futballpálya látható, egyik térfelén a megszokott vonalazással, a másikon kisebb kapuval, vonalak, ha tetszik: szabályok nélkül. A második helyezett Herr Milán lett, takarításhoz használt tisztítószerekből kirakott I love London feliratú plakátjával, melynek címe: Hungarian in Europe. A harmadik helyezést Halász Géza Csúcsforgalom című képe érdemelte ki. Egy karikaturista szellemes víziója: lakótelep előtt haladó buszon Derkovits Dózsa-képéről átcsent parasztok ülnek kiegyenesített kaszával, a sofőr helyén pedig egy „büdös paraszt”: Dózsa György maga. Vagy ahogy a művész fogalmazott a megnyitón: a Derkovitsnál látható forradalmi hevület most ott csücsül a buszon. Dózsa és serege, amelyet a történelem során hol rablóbandának, hol hős lázadóknak neveztek.

S hogy mik voltak valójában, azon csak addig van időnk bizonytalankodni, amíg a busz beér a megállóba, és kinyílik az ajtaja. Mert az a buszajtó egyszer biztosan ki fog nyílni, és akkor már csak azon lehet gondolkodni: miben hittünk, és miért?